Kis József: Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 1956. Abaújszántói, Edelényi és Encsi Járás - Borsodi Levéltári Füzetek 47. (Miskolc, 2007)

Előszó

ülésén is, azonban a párttagok már az „ellenforradalomról" beszéltek. Április elejéig a három szervezet együttműködése meg is valósult, a munkástanács vezetői részt vettek a pártszervezet ülésein is. Április elején azonban Vermesi Béla ellen fordult a hangulat. Az izsófalvai kommunisták tiltakoztak a párttagsága ellen, mivel Izsófalván ő szer­vezte meg a munkástanácsot. Vermesi Bélát a pártszervezet április 28­i taggyűlésén kizárták a pártból. 269 Vermesi Bélát hamarosan előzetes letartóztatásba helyezték, Balázs Györgyöt és Fodor Sándort internálták, azonban végül ellenük nem indult eljárás. 1957. április 25-én Székely Sándort, április 29-én Antal Zoltánt tartóztatták le, majd szervezkedésben való részvételéért bíró­ság elé állították őket. Székely Sándort 1 év 6 hónapi, Antal Zoltánt első fokon 5, másodfokon 3 évi börtönbüntetésre ítélték. Velük együtt állították bíróság elé állították Demeter Józsefet is, őt azonban bizonyíték hiányában felmentettek a vádak alól. SZAKÁCSI A forradalom idején említésre méltó esemény nem történt. SZALONNA Október 27-én felvonulást, majd a tanácsháza előtt gyűlést tartot­tak, amely során községi munkástanácsot választottak. A testületnek előbb csak 5 tagja volt, majd három nap múlva a tagságát 12 főre bővítették ki. Elnöke Jakab Márton agronómus, elnökhelyettese Sza­bó Géza fúrómester lett, de tagjai közé választották Dobi István vb elnökhelyettest is. Oroszi István vb elnököt és Marton Mátyás vb tit­kárt leváltották, Dobi Istvánt pedig két-három nap múlva azzal zárták ki a munkástanácsból, hogy kommunistabarát. A rend védelmére fegyveres nemzetőrséget állítottak fel és összeszedték a községben lé­vő vadászfegyvereket. A szabadságharcosok részére gyűjtést szervez­269 B.-A.-Z. m. Lt. XXXV/1. 22. f. 3/78. ő. c. Jegyzőkönyv a Rudolftelepi MSZMP Szervező Bizottság, a Munkástanács vezetőinek 1957. jan. 6-i együttes üléséről; Jegy­zőkönyv a Rudolftelepi MSZMP 1957. jan. 27-i és ápr. 28-i taggyűléséről.

Next

/
Oldalképek
Tartalom