Kis József: Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 1956. Sátoraljaújhely és a Szerencsi Járás - Borsodi Levéltári Füzetek 46. (Miskolc, 2006)

Előszó

állítottak fel. A bizottság tagjai dr. Hantos Ernő, Jónás László és Bod­nár Sándor voltak. A megyei vezetők utasítására november 28-án a bizottság tagjai felosztották egymás között a járás azon községeit, amelyekben a forradalom idején leváltották a tanács vezetőit. A bi­zottság tagjai felkeresték a községeket, gyűlésen szavazásra bocsátot­ták, kit kívánnak vezetőjüknek, majd a megválasztott személynek ad­tak megbízatást. Ez sokszor a munkástanácselnökök megbízását von­ta maga után, így a kommunisták nem nézték jó szemmel a bizottság tevékenységét. 86 Az intéző bizottság működése december 20-ig do­kumentálható, akkor Vakles György már visszatért elnöki székébe. November 28-án a Városi Tanácson összdolgozói értekezletet tar­tottak Kovács Albert vb elnök és Esztergomi László SZB elnök veze­tésével. A dolgozók ütkos szavazással Riczu András vb elnökhelyet­tes, Kolosai András vb titkár és Nagy József pénzügyi osztályvezető leváltása mellett voksoltak. Az érintetteket kétheti szabadságra küldték és kérték a megyei tanács illetékes szerveit a leváltás helyszíni kivizsgá­lására. 87 December 5-én ült össze először a forradalom kitörése óta a városi tanács végrehajtó bizottsága. Tanácskozási joggal jelen volt dr. Fiedler Tibor, Juhár László, valamint a tanácstagok és a munkástanács részé­ről Erdei János, Takács Mihály és Kozák Iván, a MAV munkástanácsa részéről pedig Spek Ferenc és Huszti József. Kovács Albert vb elnök ismertetette a megyei munkástanács és a megyei tanács végrehajtó bizottsága szóbeli utasítását, amelynek értelmében újjá kell szervezni a végrehajtó bizottságot, vagyis „azon vb tagok helyett, akik nem kí­vánnak továbbra is működni, újakat kell választani, illetve a végrehajtó bizottságba ideiglenesen behívni. Ismertette továbbá a megjelentekkel, hogy azon vb tagoknak magatartását és munkáját, akik ellen üzemük­ben kifogás merült fel, felül kell vizsgálni és azt a legközelebbi végre­hajtó bizottsági ülésen ismertetni kell. Bejelentette egyúttal, hogy a MAV munkástanácsa már kifogást jelentett be Dobó Alajos főműve­zető, vb tag magatartása ellen. Ezt rögtön megerősítették a MAV M B.-A.-Z. m. Lt. XXV-3. B. 1293/1957. sz. ítélet dr. Hantos Ernő ügyében. 87 B.-A.-Z. m. Lt. XXIII-3/a. 645/956. Jegyzőkönyv a sátoraljaújhelyi Városi Tanács összdolgozói értekezletéről. 1956. nov. 28.

Next

/
Oldalképek
Tartalom