Kis József: Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 1956. Sátoraljaújhely és a Szerencsi Járás - Borsodi Levéltári Füzetek 46. (Miskolc, 2006)

Előszó

A községben egyedül Végh Sándor nemzetőrparancsnokot állítot­ták bíróság elé. 1957. március 14-én internálták, majd előzetes letar­tóztatásba helyezték. A Miskolci Megyei Bíróság termelőszövetkezet elleni izgatás, közellátás érdekét veszélyeztető bűntett, valamint izga­tás miatt másfél évi börtönre ítélte. Büntetését a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság 1 évre csökkentette. KOMLÓSKA Októberben községi munkástanács alakult, amely leváltotta Kőváry Béla tanácstitkárt, mert a lakosokat „büdös tótoknak" nevez­te. A munkástanács november végéig állt a község élén, ugyanakkor Bodnár János tanácselnök megmaradt tisztségében. November 30-án a sátoraljaújhelyi járási tanács egyik vezetője, dr. Hantos Ernő érkezett a községbe, hogy felülvizsgálja a vb titkár leváltását. Mivel a tanácstit­kár Erdőhorvátiban lakott, Hantos felkereste otthonában, ahol kéré­sére, Kőváry lemondott. Hantos mégsem bízta meg a munkástanács elnökét a tanács vezetésével — mivel Komlóska kis területű község — az erdőhorváti vb titkárt rendelte ki, hogy hetente két esetben lássa el a komlóskai teendőket. 206 1957. augusztus 16-án az összeférheteden­ségi bizottság javaslatára Szmán Jánost „ellenforradalmi" magatartása miatt megfosztották tanácstagságától. 207 KOVÁCSVÁGÁS - VÁGÁSHUTA Október 29-én tüntetés volt, majd megválasztották a munkástaná­csot, amelynek elnöke Koncsol Bertalan földműves lett. A munkásta­nács leváltotta a községi tanácsot, átvette a falu vezetését, majd a rend védelmére nemzetőrséget állított fel. Parancsnoka Szabó Gábor föld­műves lett. Vágáshuta községben valószínűleg nem választottak külön munkástanácsot. November 4-én a szovjet csapatok bevonulásakor a sátoraljaújhelyi nemzetőrök Kummer Károly vezetésével kivonultak a 206 B.-A.-Z. m. Lt. XXV-3. B.1293/1957. Dr. Hantos Ernő rendőrségi kihallgatása. 1957. júl. 26.

Next

/
Oldalképek
Tartalom