Kis József: Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 1956. Sátoraljaújhely és a Szerencsi Járás - Borsodi Levéltári Füzetek 46. (Miskolc, 2006)

Előszó

kőzhessenek a nép vagyonához". 161 A tanácselnök leváltását a járási tanács végrehajtó bizottsága valószínűleg nem fogadta el, ezért a vb november 27-i ülésén ismét Soltész Dezső volt a tanács elnöke. November végén a sátoraljaújhelyi járási tanács egyik vezetője, dr. Hantos Ernő érkezett a községbe. Mivel Soltész Dezső lemondott, a vb elnöki teendők ellátásával a munkástanács elnökét, Kovács Barnát bízta meg. 162 December 20-án a járási tanács vb elrendelte a lemon­dott vb elnök ügyének felülvizsgálatát. 1957. január 11-én járási veze­tők részvételével összeült a községi tanács. A tanács a vb javaslatára hozzájárult Soltész Dezső elnöki funkcióból történő visszahívásához és jóváhagyta Kovács Barna elnöki megbízatását. Továbbá a tanács egyhangúlag visszahívta a vb további három tagját és a „dolgozók véleménye alapján" a vb-be Kovács Barna, Kajati István, Bánfalvi Imre, id. Jósvai Gyula tanácstagokat, valamint Fedor Illés dolgozót választották meg. Közülük csupán Kajati volt korábban is a testület tagja. Az ülésen három tanácstag bejelentette lemondását, többen pedig amellett foglaltak állást, hogy a munkástanács végezze tovább a feladatokat és a régi tanácsot szüntessék meg. Kovács Barna vb elnök úgy vélte, hogy „Tekintettel arra, hogy a munkástanácsnak a célja csak kizárólag a község nyugalmának biztosítása volt így helyesli, ha a köz­ségi tanács és a munkás tanács közösen összefogva végzi a további feladatokat." 163 Január 12-én a járási tanács vb jóváhagyta Soltész elnöki funkció­jából történő visszahívását, egyidejűleg hozzájárult Kovács Barna elnöki megbízatásához. Alig egy hónap múlva viszont hatálytalanítot­ták a jóváhagyásról szóló határozatukat arra hivatkozva, hogy Kovács Barna nem tanácstag. 164 Február 26-án a községi vb ülésén ennek megfelelően a volt munkástanácselnököt leváltották tisztségéről. Ez­zel egyidejűleg — a szintén nem tanácstag — Fedor Illést is felmentették 161 B.-A.-Z. m. Lt. XXIII-773. Jegyzőkönyv az erdőhorváti községi tanács vb 1956. nov. 12-i üléséről. 162 B.-A.-Z. m. Lt. XXV-3. B.1293/1957. Dr. Hantos Ernő rendőrségi kihallgatása. 1957. júL 26. 163 B.-A.-Z. m. Lt. XXIII-773. Jegyzőkönyv az erdőhorváti községi tanács vb 1957. jan. 11- i üléséről. 164 B.-A.-Z. m. Lt. XXIII-427. Jegyzőkönyv a sátoraljaújhelyi járási tanács vb 1957. jan. 12- i és febr. 9-i üléseiről.

Next

/
Oldalképek
Tartalom