Kis József: Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 1956. Sátoraljaújhely és a Szerencsi Járás - Borsodi Levéltári Füzetek 46. (Miskolc, 2006)

Előszó

tették állásában, ugyanakkor hibáiért írásbeli megrovásban részesítet­ték. 100 Január 15-én foglalkozott Váradi János járási elnökhelyettes fel­mentésének felülvizsgálatával a megyei tanács végrehajtó bizottsága. Váradi ugyanis panaszt adott be, hogy a Hegyi Imre által lefolytatott kivizsgálás nem az ő jelenlétében történt, őt nem kérdezték meg a kivizsgálás során, és kérte, hogy a megyei tanács vb foglalkozzon ügyével. A megyei vb ülésén Hegyi Imre előadta, hogy a járási vb ve­zetők távolléte miatt a járási tanács dolgozóiból alakított bizottsággal tárgyalt, s nekik az volt a véleményük, hogy Váradi részben képessé­gei, részben az emberekkel való nem megfelelő magatartása miatt nem kívánatos, hogy járási elnökhelyettes legyen. Ezen túl meghallgatta több község dolgozóit, akik azon az állásponton voltak, hogy Váradi János és Bartók András elnökhelyettesek durva bánásmódjuk miatt nem bírják a nép bizalmát. Vita után úgy határoztak, hogy a járási tanács vb Váradi visszahívására vonatkozó határozatának jóváhagyá­sát felfüggeszd és utasítja a járási végrehajtó bizottságot, vizsgálja felül Váradi János vb elnökhelyettes visszahívásának indokait, azt követően újból tárgyalja meg, s döntsön e kérdésben. 101 Közben igen megromlott a viszony Vakles és a nemrég hazaenge­dett Prágay között. A járási vb elnök már az MSZMP Járási Szervező Bizottságának december 22-i ülésén arra panaszkodott, hogy a járási tanács „jelenlegi 175 fős létszámából kb. 120 ember Prágainak a klikk­je." Javasolta, hogy más területen helyezzék el, „mert addig itt nehéz a rendet helyreállítani." Emellett azon véleményének adott hangot, hogy „azokkal szemben, akik az elmúlt időben bemutatták igazi arcu­kat, helyes lenne, ha a rendőrség is erélyesebben lépne fel." 102 1957 januárjában a járási tanácson az a hír terjedt el, hogy Prágayt, Hantos Ernőt és Balogh Gézát úgy kívánják racionalizálni, hogy részükre nem biztosítanak elhelyezést. Ügyükről Hegyi Imre országgyűlési képviselő írt jelentést Földvári Rudolfnak, a megyei tanács elnökének. Jelentésé­100 B.-A.-Z. m. Lt. XXIII-552. Jegyzőkönyv a sátoraljaújhelyi városi tanács vb 1957. jan. 3-i, 17-i üléseiről. 101 B.-A.-Z. m. Lt. XXllI-2/a. jegyzőkönyv a megyei tanács vb 1957. jan. 15-i üléséről. 102 B.-A.-Z. m. Lt. XXXV/1. 9. f. 1. ő. e. Jegyzőkönyv a Járási MSZMP Szervező Bizott­ság 1956. dec. 22-i üléséről.

Next

/
Oldalképek
Tartalom