Kis József: Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 1956. Sátoraljaújhely és a Szerencsi Járás - Borsodi Levéltári Füzetek 46. (Miskolc, 2006)
Előszó
tek egy páncélkocsival érkeztek. Kummer késett a találkozóról. A szovjet őrnagy javaslatára a pálházai postahelyiségbe mentek, ahol az őrnagy térképen mutatta meg Kummernek, hogy körül vannak zárva, majd felszólította, hogy adják meg magukat. „Tűrhetően viselkedett, inkább kért, mint követelt, szemlátomást harc nélkül akarta fölszámolni az ellenséges gócot, aligha minket: katonáit kímélendő". 79 Kummer nem állt kötélnek, kételkedett a szovjet tiszt által elmondottak hitelességében, ezért az őrnagy gépkocsiba ültette és megmutatta a szovjet csapatok nagy részét. Kummer látva a hatalmas túlerőt megadta magát. 80 Ezután Kummer a szovjetekkel együtt elindult Kőkapura. A szovjetek azonban Kummer kérésére nem mentek velük végig, mert attól tartottak, hogy a felkelők tüzet nyitnak rájuk. Mikor Kummer a fegyverletétel hírével megérkezett, a társaság maradék része is két részre szakadt. Kümmert árulónak nevezték, egyik alvezére, Kovács Mátyás le akarta lőni, azonban ezt mások megakadályozták. 81 A csapat egy része Józsa György vezetésével Istvánkútra ment, magukkal vitték a fegyvereket és az AVH iratokat is. Kummer utánuk sietett, és könyörgött, hogy ne szegjék meg a feltételeket. A már erősen megfogyatkozott létszámú csoport ekkor letette a fegyvert, és másnap, november 11-én reggel hazavonult. Kummer a megmaradt csoport töredékének élén Kőkapun a megérkező szovjet egységek előtt letette a fegyvert. Az immár fegyvertelen csoport tagjait Sátoraljaújhelyre szállították, majd — Kummer kivételével — hazaküldték őket. Kümmert kb. egy hét múlva engedték szabadon. Az egykori nemzetőrparancsnok nem bízott a kormány amnesztiával kapcsolatos ígéretében, november 26-án családját hátrahagyva elhagyta az országot, később Kanadában telepedett le. A kőkapuiak közül sokan választották ezt az utat, decemberben Biró Farkas, Kovács Mátyás és Kovács Benedek emigráltak. A fegyverletétellel egyidőben Takács Gyula Béke-üdülői csoportja is feloszlott. Takácsot egyenesen Kovács Albert városi tanácselnök 7y Tomcsányi, 2002. 32. o. » B.-A.-Z. m. Lt. XXV-3. B.2075/1957. sz. ítélet Kovács Arpádné ügyében. »i B.-A.-Z. m. Lt. XXV-3. B.2075/1957. Kovács Arpádné rendőrségi kihallgatása.