Kis József: Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 1956. Sátoraljaújhely és a Szerencsi Járás - Borsodi Levéltári Füzetek 46. (Miskolc, 2006)

Előszó

tanácselnöke először Vajda Péter lett. A testületet mintegy két hónap múlva újraválasztották, ekkor elnökké Ficsor Istvánt választották. Október 28-án elterjedt a faluban, hogy a helyi zsidó származású lakosoknál fegyveres budapestiek vannak. Mivel a lakosok egymás után tettek bejelentést emiatt, a község friss vezetői — a lakosság meg­nyugtatására — utasítást adtak a nemzetőröknek, hogy tartsanak ház­kutatást a zsidó származásúak lakásán. A nemzetőrök négy család (Zafír, Reich, Fridman és Frenkel) házát, valamint a zsinagógát és a párdrodát kutatták át. Időközben Ferenczi Sándor, a szerencsi járási munkástanács tagja érkezett a községbe. A helyi nemzetőrök épp Vint Sándornál készültek házkutatást tartani. Bár Ferenczi tiltakozott, a házkutatást megtartották, sőt egy pisztolyt is találtak elrejtve. Aznap tartották a községi munkástanács választását a tanácsházán. A mun­kástanács elnöke Báthori Lajos kisparaszt, a községi tanács vb tagja, elnökhelyettese Juhász György lett. A testület Halász István tanácstit­kárt nem váltotta le, ő végig bejárt dolgozni. 482 Október 29-én alakult meg a Tarcali Téglagyár 4 tagú üzemi mun­kástanácsa és a Nyíregyházi Útfenntartó Vállalat Tarcali Kőbánya­üzemének munkástanácsa is. A kőbányaüzem választásán a hangulat Beregszászi József bányavezető ellen fordult, aki múltbeli tevékenysé­gével kivívta a dolgozók haragját. Leváltását Juhász György, a gyűlé­sen beszédet mondó községi munkástanács elnökhelyettese vetette fel, de szavai után a dolgozók is egymás után hozták fel sérelmeiket. Beregszászi a „munkaszüneti napokon Államvédelmi Hatósággal fe­nyegette a dolgozókat, ha a munkát nem veszik fel. Partizán érdemei­re hivatkozott mindég, de az a partizáni tevékenység a szovjet katonák oldalán való harcolásban tűnt ki, de nem a magyar nép érdekében." A dolgozók Beregszászit leváltották, majd 13 tagú munkástanácsot vá­lasztottak. Elnöke Sipos Pál, elnökhelyettesei Aranyos Sándor, Maiina Mihály, Nógrádi András és Juhász János lettek. Ezután egy perces néma felállással emlékeztek a hősi halált halt szabadságharcosokra, 482 B.-A.-Z. m. Lt. XXV-3. B. 1588/1958. sz. ítélet Gallik Béla és tsai ügyében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom