Kis József: Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 1956. Sátoraljaújhely és a Szerencsi Járás - Borsodi Levéltári Füzetek 46. (Miskolc, 2006)

Előszó

majd meggondolták magukat, és fegyvereik leadása után hazaindultak. A rendőrség állománya ezt követően nem teljesített szolgálatot. A munkástanács ugyanakkor öt tisztet felkért, hogy „szakvonalon" adja­nak segítséget a nemzetőrségnek a közbiztonság fenntartásához. 359 Október 28-án a nemzetőrök letartóztatták Magyar Imre rendőr főhadnagyot, mert azt hitték, hogy régebben ő volt a Kistarcsai inter­nálótábor parancsnoka. Három nap múlva szabadon engedték. 360 Időközben sorra alakultak az üzemi és hivatali munkástanácsok. A Szerencs és Környéke Kiskereskedelmi Vállalat munkás tanácselnöke Veréb Sándor, a Szerencsi Autó és Gépjavító Vállalat munkástanács­elnöke Schöffer Károly lett. Október 28-án a pártszervezet szervezé­sében választották meg a Szerencsi Cukorgyár 35 tagú ideiglenes munkástanácsát. A tagok közül 12 volt párttag. A munkástanács elnö­ke Fancsalszki István, elnökhelyettese Romancsik András, titkára Kosaras László lett. A testület levelet intézett a Megyei Munkásta­nácshoz, amelyben — a cukorellátás biztosítása érdekében — a répaszál­lítás elősegítését kérték. 361 A megyei munkástanács felhívásban fordult a cukorrépa-termelőkhöz, amelyben arra kérték őket, „ne higyjenek a rémhíreknek, a cukorgyár az átadott cukorrépáért a cukrot és az egyén járandóságot hiánytalanul kiszolgáltatja. Szállítsa be tehát mindenki a cukorrépát a begyűjtőhelyre." 362 A rend védelmére a cukorgyárban fegyveres nemzetőrséget állítottak fel, parancsnokuk Eperjesi József lett. Október 29-én délelőtt a járási tanács hivatali dolgozói is megvá­lasztották nyílt szavazással hattagú munkástanácsukat. A testület elnö­kévé a távollévő Kiss Gézát, elnökhelyettesének Ringer Istvánt válasz­tották meg. A testület feladata a zavartalan ügymenet biztosítása volt. 363 359 B.-A.-Z. m. Lt. XXV-3. B.l265/1958. sz. ítélet Ferenczi Sándor ügyében. v ><» B.-A.-Z. m. Lt. XXXV/1. 40. f. 2/7. o.e. Magyar Imre tanúvallomása. 1957. nov. 1. 361 Fancsalszki István a párt 1957. május 2-i taggyűlésén tett felszólalása szerint a munkás­tanács első elnöke Kosaras László lett. A végleges munkástanácsot 1957. január 5-én választották meg. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV/1. 40. f. 3/34. ő. e. Jegyzőkönyv a Szerencsi Cukorgyár MSZMP szervezete taggyűléséről. 1957. máj. 2. 362 Pontos közlemények. 1 eszakmagyarország. 1956. okt. 30. 363 B.-A.-Z. m. Lt. XXXV/1. 40. f. 2/12. ő. e. A szerencsi járási tanács Hivatali Munkás­tanácsa választásának lefolyásáról és működéséről. 1957. máj. 13.

Next

/
Oldalképek
Tartalom