Kis József: Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 1956. Sátoraljaújhely és a Szerencsi Járás - Borsodi Levéltári Füzetek 46. (Miskolc, 2006)
Előszó
len maradt, majd április 29-én Szabados Gábort választották meg a vb elnökévé. 327 VÁMOSÚJFALU Október 26-án 26 tagú községi munkástanács alakult, azonban gyakorlatilag nem létezett, s mindössze néhány napig működött. A község vezetése továbbra is a tanács vezetői, Sipos Gábor vb elnök és Bizub Mihályné vb titkár kezében maradt. A temetőben ismeretiének ledöntötték a szovjet hősi emlékművet. 328 VÉGARDÓ Egy 1957-es beszámoló szerint „Végardó községben is megmutatkozott, illetve végigfutott az ellenforradalmi láz. Ez azonban a dolgozó parasztság józan gondolkodásának [eredményeként] hamar lecsillapult és a községben a felvonulás, egy-két megjegyzés, a tanácsház ablakainak betörésétől eltekintve különösebb esemény nem történt." 329 Október 29-én nyílt szavazással 15 tagú munkás-paraszt tanácsot választottak, amelynek elnöke Csiszkó Mihály, intéző bizottsági tagjai Dunyák Lukács, Hardon József, Kiss Pál és Naán István lettek. A rend védelmére 32 tagú nemzetőrséget szerveztek. Az intéző bizottság mindössze egyszer, november 2-án ülésezett, s mindennapi ügyekkel (pl. ároktisztítás) foglalkozott. A munkás-paraszt tanács november 5-én, november 11-én és 17-én tartott üléseket, amelyeken „a Járási Nemzeti Bizottságba egy küldött megválasztása, Borsod-AbaújZemplén Megyei Ideiglenes Forradalmi Munkás-Paraszt Bizottság 1956. évi november 7-én ... kelt rendelkezésének tudomásulvétele tárgyában és a helyi üzletekbe érkező közszükségleti cikkeknek a lakosság körében való mikénti szétosztása tárgyában hozott határozatokat." A területi munkástanácsok decemberi megszüntetésével a tanács 327 B.-A.-Z. m. Lt. XXIII-427. Jegyzőkönyv a sátoraljaújhelyi járási tanács vb 1957. febr. 9-i, 23-i, ápr. 29-i üléseiről. 328 Politikai Nyomozó Osztály összefoglaló jelentése. 651-652. o. 329 B.-A.-Z. m. Lt. XXIII-1008. Jegyzőkönyv a végardói községi tanács 1957. márc. 8-i üléséről.