Kis József: Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 1956. Sátoraljaújhely és a Szerencsi Járás - Borsodi Levéltári Füzetek 46. (Miskolc, 2006)

Előszó

bejelentette, meg kell választani a végleges munkástanácsot. Nyílt szavazással a testület mintegy 40 tagjára tettek jelölést, majd megbe­szélték, hogy a választást este, a kultúrteremben tarják meg. Dönté­sükről hangos híradón keresztül értesítették a lakosságot. A gyűlést — amelyen mintegy 3-400 fő jelent meg — Pál József iskolaigazgató ve­zette le, aki ábécé sorrendben ismertette a jelöltek neveit, majd szó­többséggel választották meg a munkástanács 17 tagját. Köztük volt az osztályidegen származású Eder-Márk Rezső, de az állami gazdaság párttitkára, Nagy András is. A munkástanács ezután visszavonult, hogy megválassza 5 fős elnökségét. Ülésükön Limbach Ernő, az ötösbizottság elnöke bejelentette, hogy megalakult a nemzetőrség, amelynek parancsnoka Tóth Tibor kovácsmester, helyettese Huszár István lett. Ezután a testület elnökévé Greguscsik József szövetkezeti boltvezetőt, titkárává Szűcs Andort, elnökhelyetteseivé pedig Dallos Sándort, Pintér Andrást és Koloncsák Bélát választották. Másnap Greguscsik József - munkájára hivatkozva - lemondott tisztségéről. Ekkor ismét összeült a munkástanács, s elnöküknek Limbach Ernőt választották. 313 A testület a községi tanács 3 helyiségéből álló irodájá­ból csak Kocsis jánosné vb titkárnő hivatali szobáját foglalta el. A községi tanács végrehajtó bizottságának hivatali dolgozói rendszere­sen bejárhattak munkahelyükre, állásukat mindvégig megőrizhették, illetményüket folyamatosan megkapták. 314 A nemzetőrség parancsnokának eredetileg LIadászi János rendőr törzsőrmester körzeti megbízottat szerették volna. O azonban nem vállalta, mert egy helybeli — akivel szemben korábban izgatásért és más bűncselekmény miatt eljárt - megfenyegette. A községet is el­hagyta és az olaszliszkai őrsre vonult be. Október 29-én, egy gyűlésen közölték Hegedűs Sándor párttitkárral, hogy tartózkodjon otthon, mert nincs oka a bujkálásra. Hogy a pártvezető félelmét eloszlassa, Dallos Sándor elkísérte a kapuig és felajánlotta, aludjon nála, ha tart 3» B.-A.-Z. m. Lt. XXV-3. B.1594/1957. Limbach Ernő rendőrségi kihallgatása. 1957. szept. 12.; B.-A.-Z. m. Lt. XXIII-l/c. 95. Jegyzőkönyv a tolcsvai Munkástanács 1956. okt. 28-i üléséről. 314 B.-A.-Z. m. Lt. XXV-3. B.1594/1957. sz. ítélet Limbach Ernő és tsa ügyében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom