Kis József: Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 1956. Sátoraljaújhely és a Szerencsi Járás - Borsodi Levéltári Füzetek 46. (Miskolc, 2006)

Előszó

tő a község lakossága hangulatának. Úgy érzem, hogy a község becsü­letes lakosságának szeretetét és rokonszenvét ma is bírom." 294 A köz­ségi vb rendkívüli ülésén február 22-én Tóth Bertalan széphalomi lakost bízta meg az elnöki teendők ellátásával, döntésüket a járási tanács vb elfogadta. Április 2-án azonban a megyei tanács vb úgy ha­tározott, hogy Borzáné elbocsátása, mint betegállományban lévő dol­gozóé, törvénytelen volt, ezért a járási határozatot hatályon kívül he­lyezte. 295 A községi tanács ezután visszahelyezte funkciójába Borza Bélánét, azonban betegségének idejére Tóth Bertalant helyettesként bízták meg az elnöki teendők ellátásával. 296 Borzáné csak szeptember­ben tért vissza hivatalába. TISZACSERMELY Október 29-én felsőbb utasításra 12 tagú nemzeti bizottságot vá­lasztottak. A testületben azonban „kommunista szellem volt, ugyan­úgy, mint az úgynevezett [11 tagú] nemzetőrségben is. Osztályidegen elemek nem furakodhattak be a dolgozó nép közé. A munkástanács is csak névleges volt, mert a tanácstörvény alapján megválasztott funk­cionáriusokat nem távolították el, és a tanácstagok sem voltak funkci­ójukban korlátozva." A községben az egyeden valódi változást az jelentette, hogy a „Tanács" termelőszövetkezet december utolsó nap­jaiban feloszlott. 297 TISZAKARÁD A diákok október 28-án röpcédulákat készítettek „Legyen, amit a nép akar" és „Függeden szocialista Magyarországot akarunk" szöveg­gel. Október 29-én felvonulást tartottak, amelyre a diákok botokkal a 294 B.-A.-Z. m. Lt. XXIII-3/a. 369/957. Borza Béláné széphalomi volt vb elnök fellebbe­zése a MT VB felé. 1957. márc. 6. 295 B.-A.-Z. m. Lt. XXIII-2/a. Jegyzőkönyv a megyei tanács vb 1957. ápr. 2-i üléséről. 2% B.-A.-Z. m. Lt. XXI11-427. Jegyzőkönyv a sátoraljaújhelyi járási tanács vb 1957. febr. 23-i, máj. 18-i üléséről. 297 B.-A.-Z. m. Lt. XXI11-981. Jegyzőkönyv a tiszacsermelyi községi tanács vb 1957. márc. 13-i üléséről.

Next

/
Oldalképek
Tartalom