Kis József: Miskolc 1956 - Borsodi Levéltári Füzetek 45. (Miskolc, 2006)

Előzmények

saságot. A naiv szerve2kedések tagjai többnyire egyszerű munkások voltak, akik bár hivatalosan a társadalom kiemelt rétegébe tartoztak, a megélhetési nehézségek és a politikai elnyomás következtében a rend­szer esküdt ellenségei lettek. Az ellenállók szinte sematikusan rend- szerellenes röplapokat készítettek, terjesztettek és egy esetleges ameri­kai támadás esetén fegyveresen kívántak fellépni a szovjet csapatokkal és a kommunistákkal szemben. Ilyen volt a főleg nyomdászokból álló Fekete Sasok szervezkedés, amely 1951-ben bukott le. A csoport több tagját kivégezték.6 Az államvédelmi szervek 1948 és 1955 között sorra göngyölítették fel az ún. „fehér partizán” szervezkedéseket is. Közülük a pártállami szakirodalom szerint a legjelentősebb a miskolci székhelyű ún. Szere­tet Párt volt. A párt — amelyet a Sulyok-féle Szabadság Párt városi tit­kára hozott létre - 1947-től 1955-ös lebukásáig fejtett ki óvatos, szisz- tematikus munkát.7 Emellett más „fehér partizán” szervezkedésekről is van tudomásunk (pl. az 1951-ben felderített, dr. Hargitai Gyula miskolci ügyvéd által vezetett csoportról8), azonban nem tudni, hogy ezek kapcsolatban álltak-e egymással. Az AVH ugyanis — függedenül azok nevétől, jellegétől - a rendszerellenes szervezkedéseket rendre „fehér partizán” jelzővel látta el, így átláthatatlan, mely csoportok al­kottak összefüggő szervezkedést, melyek voltak függeden társaságok. A Nagy Imre nevével fémjelzett júniusi politika fontos változást hozott városunk életében. Sok ártadanul bebörtönzött és internált ember szabadult ki, a tényleges rehabilitáció azonban évekig elhúzó­dott. A koncepciós perek áldozatai (így a miskolci szociáldemokraták) 1955-1956-ig börtönben maradtak, a valódi szervezkedések bebör­tönzött tagjai csak a forradalom előtti hónapokban, vagy annak napja­iban szabadultak. A kádári hatalom megszilárdítása után egy részük folytatta büntetése letöltését. 6 Történetükről lásd Fejér-Vasvári, 2002. 777-782. o.; Fehérváry, 1990. 44, 72. o.; Azonos nevű szervezkedés még 1952-bcn is működött a városban, vezetőjét, dr. Szávai János orvost 1955-ben ítélték több éves börtönbüntetésre. Orbán, 2001. 201-203. o.; B.-A.-Z. m. Lt. XXXV/1. 1. f. B.M. Borsod megyei Rendőrfőkapitányság Politikai Nyomozó Osztálya .összefoglaló jelentése. Miskolc, 1959. ápr. 9. 299. o. 7 Hollós, 249-252. o. 8 B.-A.-Z. m. Lt. XXV-3. B.181/1958. Viskolcz István rendőrségi kihallgatása. 1957. szept. 7.; B.IV.00148/1952. sz. ítélet 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom