Kis József: Miskolc 1956 - Borsodi Levéltári Füzetek 45. (Miskolc, 2006)

A megtorlás

A bebörtönzöttek többsége nem töltötte ki büntetését, az 1959-es és 1960-as részleges amnesztiával szabadultak. Földvári Rudolfot és társait 1961. április 1-jén egyéni kegyelemmel helyezték szabadlábra.

Az 1963-as általános amnesztia idején a miskolci forradalmi szervezetek vezetői közül már csak Mihala Ferenc és Babits László voltak börtönben, ők ekkor szabadultak. Az amnesztia nem terjedt ki a fegyveres harcokban részt vett és gyilkossággal vádolt elítéltekre, a hűtlen- ségért elítéltekre, valamint a visszaesőnek minősítettekre, így még többen évekig raboskodtak. A leghosszabb ideig — a lincseléssel kapcsolatban elítélteket nem számítva — az LKM nagyüzemi munkástanácsának perében jogerősen halálra ítélt, majd kegyelemben részesített Viskolcz István volt börtönben. Visszaesőként (megrögzött politikai „bűnözőként”) rá nem vonatkozott az amnesztia, ezért csak 1968-ban helyezték szabadlábra. Élete során politikai okokból összesen 16 évet, 7 hónapot és 5 napot töltött börtönben.

A forradalom résztvevői három évtizedig éltek másodrangú állampolgárként. Különösen a szabadulásuk utáni időkben rendkívül nehezen tudtak elhelyezkedni és akkor sem képzettségüknek, képességüknek megfelelő munkakörben. Az évek, évtizedek múlásával engedett a szorítás, a hozzáértő és nagy munkabírású munkások, alkalmazottak, értelmiségiek — különösen, ha látszólag megbánó magatartást tanúsítottak — akár még vezetői pozíciót is betölthettek, de a bélyeg („ellenforradalmár”) végig kísérte őket, bárhová is mentek.

79