Kis József: Miskolc 1956 - Borsodi Levéltári Füzetek 45. (Miskolc, 2006)

Dokumentumok

ségesen helytelenítem, hogy az Ideiglenes Központi Bizottság még nem tisztázta és nem zárta le ügyem, pedig ezt már több esetben kér­tem 1956. november 17-e óta. Levelemben igyekeztem objektiven értékelni a megyében végzett munkám, hogy ezzel megkönnyítsem az Ideiglenes Központi Bizott­ság állásfoglalását. 1954. nyarától dolgozom a megyében. Azóta végzett munkámnak szerepe volt abban, hogy a Megyei Pártbizottság tevékenysége kiszéle­sedett, vezetésének színvonala emelkedett, a Megyei Pártbizottság te­kintélye, befolyása és a lakossággal való kapcsolata erősödött, hogy számottevő gazdasági eredményeket értünk el. A Megyei P.B. felszá­molta a pártvezetés és a pártmunka több régi hibáját és káros módsze­rét. Borsodmegye az elmúlt években többször az első között szere­pelt. Igyekeztem mindebben aktív, kezdeményező szerepet betölteni és élére állni a párt, állami, tömegszervezeti, gazdasági munka megjaví­tásának, a XX. Kongresszus útmutatásai alapján. Feladataimat és a társadalmi munkából adódó kötelezettségeimet igyekeztem lelkiisme­retesen, becsületesen elvégezni, ha kellett szabadidőm felhasználásával is. Munkámat nem tartom hibátlannak. Két és fél év alatt kisebb- nagyobb politikai hibákat is követtem el. Nem fordítottam elég gon­dot és figyelmet a szektás, baloldali nézetek és módszerek gyökereinek alapos elemzésére, feltárására és felszámolására.184 Ezért nem is ér­tünk el megfelelő eredményeket a pártszervezetek tömegkapcsolatai­nak fejlesztésében. Talán a szükségesnél keményebben kértem szá­mon gazdasági feladataink elvégzését, terveink teljesítését. Nem tud­tam olyan apparátust szervezni, mely a legnehezebb időben is képes lett volna öntevékenyen, kezdeményezően megoldani feladatait. Ma­gatartásomban és vezetési módszereimben érződött egy jó adat türel­metlenség. Elvtársaim elé gyakran túlzott követelményeket állítottam, s közülük többel nem tudtam elég közvetlen elvtársi kapcsolatot te­remteni. Nem tartom csak a saját hibámnak azt a politikai ingadozást, ami több esetben jellemezte az én állásfoglalásaimat is, pl. a Nagy Im­184 Lapszélre kézzel írt megjegyzés: „Hát a revizionizmus, a jobboldaliság hol marad?” 166

Next

/
Oldalképek
Tartalom