Kis József: Miskolc 1956 - Borsodi Levéltári Füzetek 45. (Miskolc, 2006)
Dokumentumok
hez című vers tisztázatát, melyet az el is szaval több ízben. A tüntetőkkel együtt vonul a nyomda elé és mint a küldöttség egyik tagja jut be oda. A nyomdába bejutott küldöttség vezetője részben I. r. Bartha vádlott volt. O rendelkezett a vers kinyomtatása tekintetében és ő volt az aki nagyhangon vállalta a felelősséget a kinyomásért. A küldöttségnek máris két ismereden tagja is mint vezetők tevékenykedtek a nyomdában. IV. r. Tóth Pál is átadta szedésre a Magyar Néphez című versét, míg a Nyugatra Mennék című vers szedését személyesen irányította, diktálta. Több vers közül csak Tóth Pál verse nyert kinyomtatást, kb. 150 példányban, melyet ki is dobtak a nyomda előtt tüntetőkhöz. Azalatt, míg a vers szedése és nyomása történt, a tömeg a nyomda épülete előtt várakozott jelszavakat kiáltozva és dalokat énekelve. Időközben a munkásőrségnek is tudomására jutott a nyomda előtti rendzavarás. Ébert István munkásőr vezetésével egy 4 tagú járőr a helyszínre vonult azzal a céllal, hogy Bartha Bélát a tömegből eltávolítsák, mint hangadót. Ébert István — aki civil ruhában volt öltözve — bejutott a nyomdába is, ahol felszólította Barthát, hogy hagyja el a tömeget. A jelenlévőkkel közölte, hogy Bartha több ízben büntetve volt és nem méltó arra, hogy a dolgozók nevében fellépjen. Bartha ekkor a valóságnak meg nem felelően azt adta elő, hogy csak politikai okok miatt ítélték el a múltban. Ezen kijelentésének hatása alatt a küldöttség tagjai kiálltak Bartha mellett és nem engedték az eltávolítását. Ébert István innen eltávozott azzal, hogy a történteket jelenti a kapitányságon. Ebben az időben a rendzavarás megszüntetése érdekében szovjet egységek érkeztek a helyszínre. Az odaérkezett harckocsi parancsnoka megkísérelte a tömeget a nyomda elől eltávolítani. Ezt azonban a felizgatott tömeg megakadályozta. A harckocsi elé álltak, sőt többen fel is másztak rá, ahol veszekedtek és dulakodtak a szovjet harckocsikkal. Ide a tankra mászott fel I. r. Bartha és III. r. Kós Margit vádlott is. III. r. Kós Margit december 9-én összeveszett a vele együtt élő Frei Józseffel, minek következtében az éjszakát a Tiszai pályaudvaron töltötte el. 159