Kis József: Miskolc 1956 - Borsodi Levéltári Füzetek 45. (Miskolc, 2006)
Dokumentumok
8. Tüntetés a Petőfi-szobomál Megfékezhetetlen erő, hosszú évek óta felgyülemlett sérelmek, a magyar hazaszeretet izzó lángja az, ami a város utcájára hatotta a miskolciakat. Hatalmas embercsoportok özönlöttek autóbuszon, villamoson, kerékpáron, gyalog, a Nehézipari Műszaki Egyetem felé. Üzemi munkások, értelmiségiek, diákok, több mint harmincezres tömege itt megalakította a munkás- és diáktanácsot. A tömeg elhatározta, hogy a Petőfi-szobor előtt ünnepséget rendez, ahol a 48-as forradalmi ifjúság szellemében megvitatják a követeléseket, amelyet a kormány elé terjesztenek. Megkapó és felemelő volt az a fegyelmezettség, ahogy az óriási tömeg egész rövid idő alatt tehergépkocsikon, autóbuszon, s a zöme pedig zárt sorokban elindult a belváros felé. Hogy honnan vettek any- nyi nemzetiszínű zászlót, nem tudni. Zászlóerdő borította az út két oldalán a házakat, zászlóerdő alatt menetelt a tömeg a Petőfi térre. A felvonulók száma egyre inkább növekedett. Az utca népe közül mind többen álltak be a menetelők soraiba. A Petőfi téren már sokezer ember várta az érkezőket. Nagy éljenzéssel köszöntötték a Kossuth-nótát énekelve közeledő munkásokat, értelmiségieket, diákokat. A munkás- és diáktanács egyik tagja — egy kék ballonkabátos egyetemista — a Petőfi-szobor talapzatára állt és ismertette a DIMAVAG munkásainak követeléseit. A kb. 50.000 főre emelkedett tömeg egyhangúlag magáévá tette ezeket a követeléseket és elhatározta, hogy a szénbányák, a közlekedés és az élelmiszeripari üzemek kivételével a követelések teljesítéséig mindenhol leállnak a munkával. Elhatározták: mindenhol rendkívül fegyelmezetten viselkednek, s tartózkodnak minden olyan megnyilvánulástól, amely akár a köznek, akár az egyénnek bármilyen kárt okozna. A Petőfi-szobor előtti gyűlés legmeghatóbb és legfelemelőbb pillanatai akkor következtek be, amikor Nagy Attila, a Déryné Színház művésze felállt az ércbe mintázott Petőfi-szobor mellé. Az emberek 105
