Bodnár Tamás - Tóth Péter: Borsod vármegye adózása a török korban - Borsodi Levéltári Füzetek 44. (Miskolc, 2005)

Az 1596. évi vizsgálat

4000 forintot csikart ki tőlük. És császár adóját is 500 porta után kényszerítettek ki tőlük segedelem gyanánt, ide számolva Csaba helységet is, miáltal 275 forintot fizet­tek. Leszállott azután a fejadó 3000 forintra és sok esz­tendőn keresztül ebben az állapotban fizettek. Miután pe­dig több éven keresztül elmaradtak a fizetéssel, megfutás­ra szánták el magukat, melynek során egy teljes eszten­dőn át másutt, a lakóhelyükön kívül bujdostak, majd Hozmán bég révén megegyezés és új megállapodás szüle­tett, s legutoljára 2000 forintot fizettek, ebbe foglalva a császár adóját, az épületre való fát és bármilyen más eset­leges fizetéseket. Csupán ajándékokat ajánlanak fel, de nem rendszeresen. A földesuraknak éves adó gyanánt minden egyes jobbágytelek után a mezővárosnak az Újváros nevezetű részétől 54 dé­nárt fizetnek, az Óváros nevezetű másik részétől pedig 32 és V-2 dénárt, valamint Vá köböl zabot a helyi köböllel, s négy telek után egy házi kenyeret és egy tyúkot. Borból és gabonából az úrnak kilencedet, Egerbe pedig tizedet tar­toznak adni. Túlságosan is sok szolgálatot teljesítenek. Mindezekkel kapcsolatban panaszkodnak, hogy mivel ők a Di­ósgyőrhöz régtől fogva tartozó többi jószággal együtt az ország koronájának a tulajdonai és a jelenlegi uraknál csupán zálogban vannak, ámbár mind a rendes szolgála­tokról, mind pedig az adókról, a kilenced-fizetésekről és a rend kívül való dolgok alóli bármiféle mentességekről ezen ország szent királyainak bizonyos kiváltságait birtokolták és birtokolják jelenleg is, mint a koronának sajátjai, még­is sok tekintetben akadályoztatnak a szolgálatoknak a rend kívül való és elviselhetetlen nemeivel, boraikat a je­lenlegi uraik az ár biztos kifizetése nélkül elveszik tőlük. Ha ezen iga alól nem szabadulnak meg, akkor szükség­szerű, hogy mind ők, mind pedig az ide tartozó egyéb jó­szágok is rövidesen teljesen el fognak pusztulni, mint

Next

/
Oldalképek
Tartalom