Bodnár Tamás - Tóth Péter: Borsod vármegye adózása a török korban - Borsodi Levéltári Füzetek 44. (Miskolc, 2005)

Az 1582. évi vizsgálat

Semmit sem szolgáltak. Keresztény földesuruknak semennyi adót sem fizettek, hanem őröket tartottak el, kilencedet adtak és a szántásban, cséplésben, fahordásban és hasonlókban dolgoztak. VISZLÓ - Tornához Ugyanaz a fent nevezett tanú ezen falu betegségben szenvedő lakosai által felkéretvén, ugyanazon hit alatt jelentette, hogy török uruknak a legutolsó néhány esztendőben fi­zettek esztendőnként 20 forintot. A császár adójáról és a szablyapénzről nem tudott jelenteni. Vajat és mézet 5 pintet adtak, ami kitesz 1 forintot. Munkát semmit sem teljesítettek. A keresztény földesúrnak adót nem fizettek, hanem azon a pén­zen őröket tartottak. Kilencedet szolgáltattak és paraszti szolgálatokat teljesítettek. RAKACASZEND - Lorántffy Mihályé Betecz Benedek hites bíró jelentette, hogy ez a falu valameddig puszta lévén, a törököknek kezdetben adott egy bödön túrót, azután 1 forint értékű sajtot, de miután ezt teljesen kiszolgáltatni nem tudták, végül minden esztendőben fi­zettek 50 dénárt. Császár adóját, szablyapénzt, vajat és mézet semmit sem ad­tak, nem is szolgáltak, mivel éppen a szomszédos jobbá­gyoknál, másutt lakott. A szomszéd földesúrnak semennyi adót sem fizet, kilencedet ad és szolgálatokat teljesít.

Next

/
Oldalképek
Tartalom