Tóth Péter: Két tanulmány és válogatott források Szirma történetéhez - Borsodi Levéltári Füzetek 43. (Miskolc, 2004)
TANULMÁNYOK
sokáig nem hallunk semmit, míg aztán 1500-ban újra fel nem bukkan a neve: ekkor ő és fia, Mihály Borsod vármegye előtt kiegyezett a miskolci Vince Benedek özvegyével, hogy megtartják az asszonyt azoknak a réteknek, köztük egy Zylas nevűnek is a birtokában, amelyet férje öt évvel korábban vett tőlük 17 arany forintért zálogba. 32 1504-ben Ambrus és fia, Mihály együtt tilt mindenkit Jenke nevű prédiumuk élésétől. 33 Nem sokkal ezután halhatott meg, mivel több, 1508-ban kelt oklevél is néhainak mondja. Ambrus fiai közül kettőről: Mihályról és Pálról szólnak oklevelek, mint Szirma birtokosairól. Ezek alapján Mihály tűnik a korábban elzálogosított birtokok visszaszerzőjének: 1508-ban például előbb csabai Horváth Gergely adja neki vissza Szirmahomoka fele részét, amelyet még néhai csabai Kovács István vett zálogba, 34 majd kiváltja az apja által elzálogosított, Zylas és Kisreth nevű réteket a miskolci Vince Benedek özvegyétől. 35 Birtokjogi „rendcsinálásával" függhet össze, hogy 1515-ben a vármegye vizsgálatot indított ellene, mert kerítéssel elzáratta Szirma utcáját és a kerítésen kaput csináltatott, s ilyenképpen magának foglalta el az utca egy részét. 36 Ugyanakkor adományt is tesz: 1507-ben csabai Horváth Györggyel együtt Isten kiválasztott szentjeivel szembeni ájtatosságuk bizonyítékaként, s természetesen misemondási kötelezettség fejében a miskolci Mindenszentek ispotályos egyháznak adományozza Jenke nevű birtokának egy részét. 37 Az ő fia volt az a Pál, aki a családi hagyomány szerint Eger ostroma alatt a Bebek-bástyát védte. 38 32 MOL. Dl. 67471. sz. 33 MOL. Dl. 67474. sz. 34 MOL. Dl. 67486. sz. 3 5 MOL. Dl. 67491. sz. 36 MOL. Dl. 84081. sz. 37 Szendrei János, III. kötet, 145—147. p. 38 Nagy Iván, 1857—1868. X. kötet, 741. p.