Holopcev Péter - Irha Melinda: Eltanácsoltak. Miskolc - Hortobágy 1952-1953 - Borsodi Levéltári Füzetek 42. (Miskolc, 2003)

Ajánlás

AJÁNLÁS A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár 33 évvel eze­lőtt indította útjára a „Borsodi Levéltári Füzetek" címú soro­zatot, amelyben a kiadvány célját a szerkesztő az alábbiakban fogalmazta meg. „A sorozat egyes darabjai a megyében és a tágabb régióban folyó hely- és köztörténeti kutatásokat kell, hogy segítse, a kutatási segédletek, katalógusok, repertóriu­mok, forrásanyagok és levéltári feldolgozások közreadásával." A sorozat tehát sokszínű tartalommal indult útjára, s mint a közel félszáz eddig megjelent darabja bizonyítja, sokféle igénynek tett eleget és hasznosan szolgálta a tudományos ku­tatásokat éppen úgy, mint az általános ismeretszerzést. Az „Eltanácsoltak" cím alatt rendszerezett anyag, első közelítésben talán távol esik a sorozat eredeti célki­tűzésétől, de annál jobban segíti a XX. század történeté­nek iratokon és forrásokon egyaránt alapuló megismeré­sét. A kötet szerzői áttanulmányozták a rendelkezésükre álló dokumentumokat, s azokat nagyszámú visszaemlé­kezéssel és illusztrációs anyaggal színesítették, tették egésszé. A kiadvány amikor a XX. század második felének néhány évéről ad tájékoztatást, olyan kérdéseket válaszol meg, amelyre egyre nyitottabb a mai magyar társadalom, s amely igényt formál a részletek megismerésére is. Ezzel egyidőben forrásanyagként jelenik meg a Miskolc mo­nográfia hatodik kötete számára, amely a város történetét 1949-től 1989-ig kívánja feldolgozni. Miskolc, 2003. május

Next

/
Oldalképek
Tartalom