Holopcev Péter - Irha Melinda: Eltanácsoltak. Miskolc - Hortobágy 1952-1953 - Borsodi Levéltári Füzetek 42. (Miskolc, 2003)
MISKOLC, A „BŰNÖS VÁROS" - Másnap
A kitelepítés hivatalos indoklása a lakáshelyzet ily módon való megoldása volt. „A Párt segítségével sikerült az osztályellenség egy részét kiszorítani a kényelmesebb lakásokból és fontosabb férőhelyekről."- olvashatjuk egy titkári jelentésben. 148 Pár hónap elteltével a dolgozók többsége is rádöbbent, semmi sem változott, a beígért lakásokat továbbra sem utalták ki. A városi pártbizottságon szeptember 23-án tárgyalták „Az 1952. évi június 25-én történt eltanácsolásról jelentés" című anyagot. 149 A jelentés részletesen beszámol azokról a munkákról, amelyet a tanács addig elvégzett. Az ÁVH 25-én a lakások kulcsainak többségét átadta a városi tanácsnak és jelentette, hogy a lakásokat lepecsételte. A megyei tanács elnökhelyettese 25-én áthívta a városi tanács elnökét, kiadta szóbeli utasításait, miszerint a lakásokat „fel kell leltározni". 150 26-án a tanácsi dolgozókból brigádokat szerveztek a leltározás végrehajtására. A háromfős brigádokat a különböző kerületi tanácsok dolgozóiból állították össze, minden tárgyat állami tulajdonnak tekintettek. Az akkori kimutatás szerint 201 lakás leltározását végezték el, két nap alatt a lakások 90%-ával végeztek. Nem határozta meg senki, mi történjen az ingóságokkal a leltározás után, ezért a feladat végrehajtásával megbízott személy Budapestre utazott, de sem a Belügyminisztérium, sem a Pénzügyminisztérium illetékesei nem adtak megfelelő útbaigazítást. A budapesti városi tanács igazgatási osztályán 151 tudtak érdemben segíteni, így felvette a kapcsolatot a miskolci Bizományi Áruházzal, illetve Budapestről kért becsüsöket. Július 18-án érkezett 6 becsüs a fővárosból és másnap megkezdték a munkát, a tanácstól egy-egy dolgozó volt velük, akik az adminisztratív munkát végezték. «s B.-A.-Z. m. Lt. XXXIII-5/1. 88.f. 1/19. 149 B.-A.-Z. m. Lt. XXXIII-5/1. 88.f. 1/21. 1 50 Csak a megyei tanács vezetője és helyettese tudott a kitelepítés időpontjáról, ugyanígy pártvonalon is csak a megyei vezetők értesültek erről. is 1 Ők foglalkoztak a Budapestről kitelepítettek ingóságaival és a lakások elosztásával.