Holopcev Péter - Irha Melinda: Eltanácsoltak. Miskolc - Hortobágy 1952-1953 - Borsodi Levéltári Füzetek 42. (Miskolc, 2003)

A „SZOCIÁLIS TÁBOR" - Az ifjúság

leginkább csak műtéti beavatkozás szükségességének felmerülésekor utalhatóak kórházba. 3. Nem dolgozók és nem is nyugdíjasok. Mivel ide - a politikai elgondolások alapján - az elkényeztetett emberek tartoznak, gyógyszert csak megfelelő díjazás ellenében kaphattak. Gyógyszert csak abszolút szükségesség esetén és legfeljebb három napi mennyiségben. Vényt ismételni nem volt szabad. Kórházba csak heveny megbetegedés esetén lehetett őket beutalni. A költségeket ebben az esetben is ők viselték. 4. Kiskorú gyermekek. A többi gyermekhez hasonló ellátást kaphattak. Az elhunyt telepesek eltemetéséről az illetékes tanács útján az állami gazdaságoknak kellett gondoskodni. A rendőri ellenőrzést ilyenkor is biztosítani kellett. Az ifjúság Szeptemberben kezdetét vette Hortobágy-Borsóson is az oktatás 80 diák számára. Részükre egy helyiség lett kijelölve a borsósi tábor főépületében. A tanítást telepesek végezték, így pl. Sz.A.-né, aki foglalkozását tekintve is tanítónő volt. A gyermekek létszáma elég magas volt a táborokon belül. A tanév kezdetéig napközben felügyelet nélkül a táborban maradtak, lézengtek, csavarogtak. A kitelepítés rémálmait legnehezebben talán a gyermekek viselték el. Sok szülő, ha tehette rokonokhoz adta haza gyermekét, ennek oka a keserű sorson kívül lehetett még az is, hogy attól tartottak, előbb-utóbb tényleg Szibériába viszik őket. „A gyermek hamar öregszik a kényszermunkatáborban. Lelkileg. Magányosság, az érdeklődés csökkenése, állandó hiányérzet, az anyai gondoskodás kikapcsolása. Vacsorától lefekvésig, ez az idő volt a családé. ...Ha volna, aki magához fogadna, itt hagynál bennünket,