Tóth Péter: Zemplén vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái II. 1561-1563 - Borsodi Levéltári Füzetek 40. (Miskolc 2001)

tése alapján itt, a vármegye törvényszékén lehet majd kiadni az ítéletlevelet a nevezett Nátafalussy Albert számára. 1705. (I. 246.) Malomy György az első alkalommal inti néhai Nátafalussy Lukács deák (litteratus) fiait a Leszna possessióban fekvő birtokrész miatt, amelyet az anyja íratott zálog címén a nevezett Lukács deákra. 1706. (I. 246.) A vármegye közönsége a következő határozatot hozta: ab­ban a perben, amelyik néhai Nátafalussy Lukács (nobilis) leányai az egyik részről, a másik részről pedig nátafalusi Nagy János és házastársa (nobiles) között folyik a nádori helytartó úr (magnificus) kötelezvénylevelében foglal­tak szerint részint a birtokoknak a közöttük való helyesbítéséről, részint pedig a cseréjéről, a jövő csütörtökön (október 16-án) kell törvénykezést tartani, mégpedig olyan bírák előtt és által, akiket a felek egyenlőképpen választanak. Ezek a választott bírák pedig a legközelebbi törvényszéki ülésen tegyenek jelentést a vármegye közönsége előtt az általuk meghozott ítéletről, majd ezután az egyezséglevélben foglaltak szerint a választott bírák határozatát fi­gyelmen kívül hagyó felet el kell marasztalni 200 forint büntetésben. 1707. (I. 247.) Nátafalussy Lukács leányai az egyik részről, a másik részről pedig nátafalusi Nagy János és házastársa (eaedem partes, lásd az előző be­jegyzést) a vármegye közönsége határozatának a meghozatala után a követ­kezőképpen egyeztek meg egymással: először is Nagy János és házastársa az egyezséglevélnek megfelelően minden követelt dolgot visszaad Dorottya asz­szonynak, Soklyossy Miklós deák (litteratus) házastársának, Dorottya asz­szony pedig visszaadja a Sztankóc possessióban lévő jobbágyhelyet Nagy Já­nosnak. Ezután pedig a két fél a közöttük a jószágok megosztásáról folyó perben az általuk választott bírákból álló testület előtt törvény elé áll, mégpe­dig ha a téli időjárás engedi, akkor az Újesztendő utáni legközelebbi hétfői napon (1562. január 5-én), ha pedig nem engedi, akkor a Gyümölcsoltó Bol­dogasszony ünnepe utáni legközelebbi hétfőn (1562. március 30-án), s az ak­kor meghozandó ítéletet 200 forint büntetés terhe alatt elfogadják. 1708. (I. 248.) Nagymihályi István (egregius) felajánlotta, hogy a jövő csütörtökön (október 16-án) kimegy az ifjabb Eödönffy Ferenc érdekében és Perényi Gábor úr (magnificus) ellen foganatosítandó végrehajtásra. 1709. (I. 248.) Nátafalussy Albert szolgabíró (nobilis) és nátafalusi Nagy János esküdt olyanképpen tett jelentést a vármegye közönsége előtt, hogy ők az elmúlt napokban elmentek Pongrácz Jánoshoz és átadták neki azt az üze­netet, amelyet Bánffy Sandrinus (egregius) küldött, tudniillik, hogy a szőlők­ről, amelyeket... 89 1710. (I. 248.) Füzesséry János idéztette Potenciána asszonyt (nobilis), né­hai Füzesséry Mátyás özvegyét, azért, mert amidőn az idéztető két jobbágyá­nak a háza leégett, akkor a tűz a nevezett özvegy házából származott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom