Tóth Péter: Zemplén vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái II. 1561-1563 - Borsodi Levéltári Füzetek 40. (Miskolc 2001)
szerdán (május 7-én) kell választott bírák által törvényesen felülvizsgálni Zétény possessio helyszínén. 1391. (I. 199.) A vármegye közönsége azt a határozatot hozta, hogy Telekessy István (magnificus) familiárisát, Nagy Gáspárt az alispán úr ellen széktörés vétkében kell elmarasztalni és megbüntetni, azért, mert a törvényszék színe előtt azt mondta Haraszthy Balázsra, hogy „két fél tartó" 43 1392. (I. 199.) Pazdicsy Mátyás érdekében jobbágyának, Derne Simonnak a megölése miatt ítéletlevelet kell írni Kaza Péter ellen, aki egyébként tartozik előállítani Mazucz Imrét és Mazucz Istvánt. 1393. (I. 200.) Nagymihályi Török János (egregius) számára Bey János ellen hatalmaskodó cselekedet miatt ítéletlevelet kell írni. 1394. (I. 200.) Kozmay János az egyik részről, a másik részről pedig Kázméry Lajos, magukra vállalván a törvényszék által kiszabandó büntetés terhét, a következő módon léptek egyezségre: a Szent Szaniszló ünnepe utáni kedden (május 13-án) Lasztóc possessio helyszínén valamely választott bírák által felülvizsgáltatnak minden pert, viszályt és ellentétet, ami csak közöttük fennáll. 1395. (I. 200.) Cseley János Possay Kristóf személyében ígéretet tett arra, hogy a következő törvényszéki ülésig tartozni fog megkeresni ezen Possay Kristófot és az alispán úrnak is tudomására fogja hozni a dolgot. 1396. (I. 200.) Eszenyi Csapy Ferenc (egregius) számára szervitora, Móré Mihály meggyilkolása miatt ítéletlevelet kell írni Homonnay Ferenc (magnificus) ellen. 1397. (I. 200.) Soós Mátyás 44 megállapíttatta, hogy Wiczmándy Mátyás először a nővérüket vetette ki Ráska possessióból, majd végül őket is intette, ők azonban nem tudják, hogy miért. 1398. (I, 200.) Wiczmándy Mátyás idősebb Ráskay Ferenc érdekében megállapíttatta, hogy veskóci Szakács Tamás Ráskay Krisztinának, Horváth Ferenc házastársának az érdekében a következőket mondotta: a nevezett aszszony kész lett volna bizonyítani, de nem akart elállni a parancslevélben foglaltaktól. 1399. (I. 200.) A vármegye közönsége azt a határozatot hozta, hogy Horváth Ferenc házastársának, Ráskay Krisztinának a személyében a következő törvényszéki ülésig tartozik bebizonyítani, hogy a nőág nem hatalmaskodás útján, hanem törvényes jogcímmel van a Nagyráska possessióban fekvő jószágok birtokában. 1400. (I. 200.) Rákóczi János (egregius) érdekében ítéletlevelet kell írni Hosszúmezey György és Szentiványi György (egregii) ellen, azzal, hogy az utóbbiak kötelesek előállítani Szőcs Mihályt, Kodik Mártont, Liptai Györgyöt, a vejét, Gergelyt, Ondrasovicz Mihályt, Jobagyovicz Miklóst, Szentivá-