Kárpáti Béla: Miskolci várostörténeti kalendárium 133-1960 - Borsodi Levéltári Füzetek 39. (Miskolc, 2001)

Tárgy- és időjegyzék

Este a miskolci rádió - mely már korábban önállósította magát a Kossuth Rádiótól, - úgy jelentkezett be, mint az Észak-Magyar­országi Nemzeti Tanács Rádiója. 1958. november 2-án avatták fel a diósgyőri-vasgyári vendég­ház előtti téren Egressy Gábor szobrát. (Akkoriban a miskolci szín­ház - az anyaépület átalakítása miatt - a vasgyári „Lovardában" működött.) 1513. november 3-án Budán kelt levele szerint II. Ulászló király megengedte Miskolcnak, hogy oklevelek kiállításánál zöld pecsétet használhasson. 1883. november 3-án adták át rendeltetésének a színházon épült kilátótornyot, mely a tűzoltóság megfigyelőhelye lett. 1926. november 3-án Miskolc határában forgatták Pékár Gyula A kis hős c. novellájából készült filmet. A novellát a Magyar-Hol­land Kulturális Gazdasági Rt. vitte filmre. 2000 m-ből 800 m-t Mis­kolc környékén forgattak. így Petőfi segesvári halálát a Kerekhegy és a Közdomb környékén játszották le. Negyvennyolcas zászlókat, fegyvereket a Borsod-Miskolci Múzeumból kölcsönöztek. Letzler József főrendező A kis hős 1914-es kivonulását a Búza tér és a Gö­möri pályaudvar közötti útvonalon forgatta le. 1698. november 4-én „az város piaczán hóhér által másoknak elrettentő példájára feje vétetett" Kondi (Kondói) Kiss Mihály mis­kolci főbírónak, aki ellen házasságtörés vádjával indítottak pert. Ennek során a főbírót elítélték és kivégezték. Tragédiájáról Tompa Mihály A miskolci bíró címmel emlékezetes balladát írt: „Ki vagyon már téve / Miskolc városába / Szép ifjú asszony / A siralomházba / Az egész életre / Nincs már három napja / Fejét holnapután / A pallos lecsapja..." stb. 1862. november 4-én hangversenyezett a miskolci színházban Reményi Ede, a világhírű hegedűművész. (->Apropók!) 1906. november 4-én adták át a forgalomnak a Miskolc-mező­csáti új vasútvonalat. 1956. november 4-én, vasárnap a várost idegen (szovjet) kato­nák szállták meg, és repülőgépek húztak el Miskolc felett. A Me-

Next

/
Oldalképek
Tartalom