Kárpáti Béla: Miskolci várostörténeti kalendárium 133-1960 - Borsodi Levéltári Füzetek 39. (Miskolc, 2001)
Tárgy- és időjegyzék
Egerben és Kassán végezte. Papnak készült, de 1791-ben kilépett a rendből, és Lőcsére ment tanárnak, majd az ungvári gimnáziumba került, s itt, Ungváron halt meg 28 éves korában. Kazinczy Ferenc pártfogolta; ő is adta ki verseit Újhelyi Dayka Gábor versei cím alatt. Ungváron 1909. október 3-án leplezték le a szobrát, Miskolcon utcát neveztek el róla. Utóbb a Földes Ferenc Gimnázium épületének homlokzatán emléktáblát avattak tiszteletére. 1919. október 20-i újsághír szerint államosítják a miskolci városi rendőrséget. Az államosítással a városi rendőrség személyi és tárgyi állománya az állam tulajdonába kerül. 1940. október 20-án megtartott ülésen a Magyar Tudományos Akadémia határozatban kérte fel dr. Csorba György miskolci fizikus feltalálót, a ref. gimnázium igazgatóját, hogy osztályülésen ismertesse a repülőgépek helymeghatározását célzó eljárását. 1929. október 21-én alakult meg Hejőcsabán a miskolci járási ipartestület. Elnökévé Szojka Tivadart választották. 1848. október 22-én 90 bécsi tanuló 6 ágyúval Miskolcra érkezett. 1884. október 22-i újsághír szerint az alsó-hámori székgyárat (a volt erdészlak telkén) a tulajdonos Zartl testvérek vízierővel működő, modern gyárüzemmé fejlesztették. A gyár kerekeket, székeket és gyufaszálakat fog gyártani. 1930. október 22-től építik fel az új városi rendőrpalotát a Verbőczy és a Major utca sarkán (a mai tűzoltólaktanya helyén). 1930. október 22-i újsághírbeli tervek szerint az új reáliskolát az Urak utcai Szepessy kúria helyén (később: Szepessy laktanya, ennek lebontása után, ma: a mentőállomás környéke) tervezik felállítani. (Csak a későbbi Hunfalvy gimnáziumban valósul meg, amely 1917. szeptember 20-1939. szeptember l-ig működik Miskolcon, akkor - a visszacsatolás után - visszaköltözik Kassára.) 1932. október 22-i újsághír szerint Abaúj és Zemplén megyéket Borsodhoz csatolják. (Abaújnak Szikszó, Zemplén megyének Sátoraljaújhely volt a székhelye.)