Kárpáti Béla: Miskolci várostörténeti kalendárium 133-1960 - Borsodi Levéltári Füzetek 39. (Miskolc, 2001)
Tárgy- és időjegyzék
kapuban (a 17. sz. alatt) nyert elhelyezést, 52 tanulóval indult. A város egy új iskolaépület felállítására a Soltész Nagy Kálmán u. 4. sz. alatti telket ajánlotta fel, de az iskolát majd csak 1927-ben építik fel internátussal és konyhával ellátva. (Ma: Andrássy Gyula Műszaki Középiskola.) 1940. október 2-án nyílt meg Bánky Róbert staggione (idény) színháza. Tagjai között voltak: Kiss Ferenc, Páger Antal, Jávor Pál, Turay Ida, Könyves Tóth Erzsi és Zimonyi Márta is. A színház munkás- és diákelőadásokat is tervezett. 1949. október 2-án avatták fel a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemet. 1865. október 3-án nagy tűz pusztított Miskolcon. 48 ház leégett. A város kérelmére a király 500 Ft-ot küldött, ugyanakkor országos gyűjtés indult a tűzkárosultak javára. 1901. október 3-án a város képviselőjévé választották Soltész Nagy Kálmánt és Bizony Ákost. 1930. október 3-án a magántisztviselők meghívására a Koronán tartott előadást Kassák Lajos „a mai fiatalság problémáiról". Az előadáson tojással dobálták meg a neves írót. (Ez volt a bizonyos „tojás affér".) 1939. október 3-i újsághír szerint a visszacsatolt Újszomolnok (a miskolciak adományaiból) Miskolcfalva néven újjáépült. 1946. október 3-i MTI jelentés szerint az UNRRÁ újabb egymillió dolláros segélyt juttat Magyarországnak. 1946. október 3-án már működik a Pech Antal Bánya-Kohó- és Mélyfúró középiskola a diósgyőri tanoncotthonban. 1946. október 3-i újsághír szerint újfajta bőrbetegség lépett fel Miskolcon is: gennyedő kiütések a bőrön. Terjedésében szerepe van az általános testi leromlásnak és a vitaminhiánynak is. 1948. október 3-án átadták a forgalomnak a helyreállított Budapest-Miskolc közötti kettősvágányú vasútvonalat. 1954. október 3-án avatták fel az Uránia csillagvizsgálót a Kilián Gimnázium udvarán. 1917. október 4-én megnyitották a női felsőkereskedelmi iskolát a múzeum (Papszer utcai) épületében. Az első igazgatója Vértessy Sándor volt.