Kárpáti Béla: Miskolci várostörténeti kalendárium 133-1960 - Borsodi Levéltári Füzetek 39. (Miskolc, 2001)
Tárgy- és időjegyzék
1943. szeptember 26-án közölt újságcikk szerint Miskolc az ország legnagyobb kereskedővárosa (az 1941-es népszámlálás adatai alapján.) (1. az élelmiszer-, 2. a textil-, 3. a vegyes kereskedelem.) A fenti megállapítás valószínűleg a lakosság foglalkozás szerinti százalékos megoszlására vonatkozik. 1943. szeptember 26-án a város kisgyülésén határozatot hoztak arról, hogy a város 800.000 dolláros kölcsöntartozása kifizetése céljából értékesítik a Soltész Nagy Kálmán és a Déryné utcai bérházakat és a Konti utcai, illetve a Postaféle telkeket. A bérházakat az OTI vásárolja meg, 3.300.000,- illetve 1.350.000,- pengőért. 1955. szeptember 26-án Bartók Béla halálának évfordulóján rendezett díszünnepségen mutatkozott be a Miskolci Szimfonikus Zenekar Róna Frigyes karnagy vezetésével a Déryné Színházban. 1878. szeptember 27-én nagy árvíz volt Miskolcon. A felhőszakadás délelőtt kezdődött Óhután, Diósgyőrt megkerülve egyenesen Miskolcnak tartott. A Pece és a Szinva kiáradt, és az építkezéseket tönkretette. 1939. szeptember 27-i újsághír szerint Miskolc város tiszta vagyona 14 millió pengő, adóssága 19 millió pengő. 1939. szeptember 27-i újsághír szerint Miskolci elvesztette (színházi) önállóságát: „Azt fogja kapni a közönség, amit a központilag irányított I. B. osztályú vándortársulatok előadásaiban egy központi vezérkar juttat." Az 1939. évben Inke Rezső társulata szerepel Miskolcon. 1930. szeptember 27-i újsághír szerint régen Kenyérmezőnek nevezték a Muszkás oldal és a Szent József temető (ma: Törkölyösi temető) által bezárt területet. 1849-ben ugyanis itt rakták halomra a Miskolc és környékéről az orosz seregek által összeharácsolt kenyeret, amiből „a nagy kucsmájú, sátrak alatt tanyázó orosz sereget" élelmezték. (Talán ekkortól nevezik e tájat Muszkás oldalnak.) 1918. szeptember 28-án spanyoljárvány miatt bezárták a miskolci iskolákat. 1943. szeptember 28-án a zenepalotában országos diákkonferencia kezdődött. (Ez volt az első diákparlament.) ezen dr. Szőnyi