Kárpáti Béla: Miskolci várostörténeti kalendárium 133-1960 - Borsodi Levéltári Füzetek 39. (Miskolc, 2001)

Tárgy- és időjegyzék

1835. augusztus 29-én a református iskolai tanács határozatban hagyta meg a tanároknak, hogy a tanulókkal csak latin nyelven be­széljenek. 1885. augusztus 29-én fogadták el a Vasúti dalkör alapszabá­lyát, amely a dalkör célját „a dal és a zene művelése, s ez által a mű érték nemesítése és a társas élet fejlesztéséhben jelölte meg. A dal­egylet 1890-91-ben a Miskolci Dal- és Önképzőkör nevet vette fel. 1946. augusztus 29-i újsághír szerint 1 forintért vásárolhattunk pl.: 3 kg körtét, 5 kg dinnyét, 4 kg szilvát, 5 tojást, 4-5 kg burgo­nyát, 3 kg paradicsomot, stb. 1848. augusztus 30-án szentelték fel a nemzetőri zászlót Mis­kolcon. Mezőkövesden 31-én volt zászlószentelés. A miskolci és kövesdi 600—600 nemzetőr egyesült, s szeptember 9-én táborba szállt: egyenruházva, felfegyverkezve „hangászkarral", két lelkész­szel, orvosokkal, sebészekkel ellátva, élükön br. Vay Lajos főispán­nal és Berecz Mihály nemzetőr-őrnagyokkal álltak készenlétben. 1919. augusztus 30-án nevezte ki a Minisztertanács (Friedrich második kormánya) Gedeon Aladárt Borsod-Abaúj-Zemplén me­gye és Miskolc kormánybiztosává. 1945. augusztus 30-án megalakult a Miskolci Filharmonikusok Zenekara. (A Gránát József által szervezett 40 tagú zenekar 30-án tartotta bemutatkozó hangversenyét.) Ugyanezen a napon a Nemzeti Bizottság előterjesztést tett a közgyűlés elé, hogy a Horthy Miklós teret (Városház tér) nevezzék el Bajcsy-Zsilinszky Endre térnek. (Nem valósult meg.) 1873. augusztus 31-én alakult meg a Miskolci Önkéntes tűzoltó és Mentő Egyesület. Elnöke Losonczi Farkas Károly, alelnöke Sol­tész Nagy Kálmán, főparancsnoka Martin Károly volt. 1878. augusztus 31-én volt a nagy árvízi katasztrófa Miskolcon. 30-án még tikkasztó hőség ülte meg a várost. Hajnalra kitört a vi­har, mely viszonylag hamar el is vonult. De a hegyekből lezúduló áradatot a város patakjai (a Szinva 8-10 malomgátja miatt) nem tudták levezetni, s percek alatt (hajnalban) a várost elöntötte az ár. Az álomból riadt lakosság menekülni sem tudott. A víz 5-6 méter magasra is emelkedett, különösen a Szinva és a Pece menti utcá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom