Nagy Magdolna: I. Rákóczi György és Borsod vármegye, 1644-1648 - Borsodi Levéltári Füzetek 36. (Miskolc, 1998)

tatiora való consursus kívántatik, Partiumban, avagy Erdélyben való menetelünk consursusunk ne legyen, hasonlóképpen privatio­nis occuralandó dolgokban és juris processusokban is. [A fejedelem válasza:] Az mint szegény Fejedelem idejében volt. 3. Méltóztassék ő Nagysága erre az mi földünkre oly keresztyén igazság, hazája, békesség szerető magyarországi töves-gyökeres, zálogos, értelmes generális urat, jó lelkiismeretű, törvénytudó hadi bírót, jó gondviselő, vigyázó kapitányokat és egyéb officiálisokat, tisztviselőket rendelni és praeficiálni, az kik országunk törvénye szerint való immunitásinkban, praerogatioinkban ne háborgassa­nak bennünket, országunk törvénye s articulusi és szabadságunk ellen való folyókra ne kénszerítsenek bennünket. Tiszteken kívül pedig az vármegyék és az megnevezett szabad király Kassa városi juris dictiojában semmiben ne immisceálják és ne avassák mago­kat, hanem ők is országunk törvényéhez és articulusihoz tisztek­ben accomodálják magokat, az közönséges jóra nézendő s illendő dolgokat is mi nekünk communicálván, azokban is egyetértsenek velünk. [A fejedelem válasza:] Az generális dolgábul azon leszünk, olyat állassunk, ki hazafia legyen. Az hadi bíróbul, az mint szegény Fe­jedelem idejében volt. 4. Méltóztassék ő Nagysága kegyelmesen provideálni, hogy az törökököknek, martalócoknak mindenféle excursiójátul, rablásátul, hódoltatásátul securusok lehessünk. Ezaránt pedig, hogy az vég­béli kapitányoknak serényebb vigyázások legyen, véghelyekben le­vő vitézlő néppel együtt continuusok legyenek. Hogy pedig az tö­röknek excursiora való ok ne adatnék, méltóztassék ő Nagysága az budai vezért és az egri bassát requirálni, hogy az törökök ne járná­nak kinn az falukon, hanem ha kinek az jobbágya, avagy az adaját be nem szolgáltatná, az végbéli kapitányokat requirálnák felőle, azok kénszerítenék bemenni és adaját beszolgáltatni az régi pacificatiok szerint. Hasonlóképpen az mi részünkről is ne járjanak az falukon az vitézlő rendek, hogy azzal se az török ne provocál­tatnék, se az szegénység ne oneráltatnék. [A fejedelem válasza:] Azért rendeltünk az végházakban annyi praesidiumot, azok ellen jó vigyázatban legyenek s nemrégen is parancsoltunk erre való vigyázásra Bakos úrnak. Az új budai vezér

Next

/
Oldalképek
Tartalom