Csorba Csaba: Zemplén vármegye katonai leírása, 1780-as évek - Borsodi Levéltári Füzetek 32. (Miskolc, 1990)
Forrásközlés
a víz egy-két láb magasan áll, s ezzel két napig elzárja az átjárást Ravnára /Ruvno/ és Oluhéra /Dluhe/.Ettől a Reka /Reka/ patak is, ami Kiskemence /K1. Kaminice/ felől érkezik, egész a faluig megduzzad. A többi patak jelentéktelen. 4. Az erdő magastörzsu, sűrű, egymás mellett álló bükkből áll, néhol rezgő nyárral vegyesen. A Cérnáig /Czerna/ húzódó cserjés szúrós bokrokból áll. 5. A mezők a folyó és a patakok kiöntéseikor két láb magasan víz alá kerülnek, de két-három nap alatt, ha a víz visszavonul, kiszáradnak . 6. Az út, ami a völgyben a Ciroka /Zirocha/ mentén visz, részben földeken és mezőkön át, részben néhány kicsi, nem jelentős patakon keresztül, ahol fából készült híd található, visz át, jó. Az út Modrára /Mudry/ és a Cirokán /Zirocha/ át Dluhéra /Oluhy/ csak földeken visz át, és jó, csak a második, attól távolabbra, ahol Cirokán /Zirocha/ halad át, a folyó áradásaikor két nap hosszáig elzáródik. Az út Ravnára /Ruvna/ és Udvara /Udva/ mindenféle időben a legnagyobb teherrel is járható. Az elsőnek említett úton, ha a Ciroka /Zirocha/ kilép a medréből, sohasem lehet a folyó másik oldalára átkelni, és az áradás az utat két-három napra elzárja. Az út Hazsinára /Hasinok/ keresztezi a Reka /Reka/ patakot, ami az áradások alkalmával két napra elzárja az utat, ám egyébként jó. 7. A Ciroka /Zirocha/ felé található magaslatok kopaszak és a völgy mindkét oldalát uralják. KISKEMENCE /K1 . Kaminicz. Kis Kemencze/ Col.26. Sect.5. 1. Petics 3/4, Hasinok 1 1/4, Laczkowcze 1 1/2, Gr.kaminice 3/4 óra. 3. A Reka /Reka/ patak, ami a Trwtianszky /Trwtianszky/ hegyben ered, s amit számos hegyi patak duzzaszt meg, átfolyik ezen a falun, a Cirokánál /Zirocha/ három-három és fél öl széles, két láb mély, medre köves, tavasszal néhány napra elönti a völgyet, de a vonulást nem hátráltatja. Ebben a körülbelül két mérföld hosszú völgyben, amelyikben a patak folyik, néhány szurdokos helyen csak gyalogosan lehet átjutni.