Csorba Csaba (szerk): Bosod vármegye katonai leírása 1780-as évek - Borsodi Levéltári Füzetek 31. (Miskolc, 1990)
Forrásközlés
5. A mezők a mocsarak miatt csaknem mindenütt alkalmatlanok. 6. A nr.1-ben /ez alatt Miskolc értendő/ említett út, ami Pestre a hosszú töltésen visz, Csaba és Buchonicei vendégfogadó között rossz időben megerőltető. Onnan Mályiig a sík vidéken agyagos, az erdőben azonban feketeföld talajú. Az az út, amelyik Egerre megy, s ami a Buchanicei vendégfogadónál az előzőből ágazik el, onnan Aranyosig néhány lejtős, kikopott és részben mocsaras helyek miatt nem a legjobb, ennek ellenére mindkettőn minden fuvarral olyan jól lehet haladni, mint azon az úton, amelyik Görömbölyre megy. Az, amelyik Szirmára visz, a Miskolci úttal való egyesülése után némileg használható, a többiek tulajdonságait attól a helytől Szirmáig nézve a nr.1-ben leírtuk. Ami a Kistokajra és Únodra vivő utakat illeti, úgy lehet őket tekinteni, mint pusztán mezei utakat: így csak könnyű fuvarral, de hosszantartó rossz időben egyáltalán sehogyan sem lehet rajta közlekedni. Az az út, ami a szőlőhegyeken keresztül Kisgyőrre megy, részint kikopott, szűk és kimosott helyekkel tarkított, és nehéz fuvar számára alkalmatlan. 7. Csaba síkságon fekszik, amit részben a Ruzsin hegyről, és részben a görömbölyi magaslatról lehet uralni. 8. Az itteni szilárd épületeknek az őket uraló magaslatok miatt nincs katonai jelentőségük. A Hejő patak kiöntésekor nem csak a szirmai és a kistokaji mezők mennek tönkre, hanem a környező helységek közti kapcsolat is lehetetlenné válik a víz miatt: ezen a patakon Szirmáról Kistokajra, Petrire és Ónodra a nagyon hosszú ideig tartó száraz időjárás kivételével csak köny- nyű fuvarral, de azzal is csak nagyon nehezen, ám rendes úton Szirmáról Kistokajra sehol sem lehet átkelni. Ezen egy gáttal lehetne segíteni, ami a Kövi patak mindkét partján Csaba alatt a Vakaró malomig vezetne. Térkép : L.: Miskolc GÖRÜM8ÜLY (Görömbelj) Col.21.Sect.13. 1. Csaba 1/2, Kisgyőr 2 1/4, Aranyos 2 3/4, Ernőd 3 3/4, Mályi 1 1/2, Ónod 3, Petri 2 1/3, Kistokaj a kerülő út miatt 1 3/4 óra. 75