Csorba Csaba: Miskolc középiskoláinak levéltári dokumentumai a kezdetektől 1950-ig - Borsodi Levéltári Füzetek 29. (Miskolc, 1989)

GIMNÁZIUMOK

ren tettekkel senki sem ment addig a határig, hogy felettes fó­rumok kifogásoló birálatát vagy épen megtorló intézkedését von­hatná magára. 1919. szeptember 18-19. 1. Az igazgató jelenti, hogy a vallás- és közoktatásügyi mi­niszteri rendelkezés szerint a tanulók proletárdiktatúra alatti viselkedésének megvizsgálására a szeptember 3-iki tanári széki üléstől kiküldött, Csorba György igazgató elnöklete alatt Kiss Lajos, Kosztolányi Zoltán dr., Molnár József és Vértesy Sándor tanárokból álló bizottság szept. 8- és 17-ikén ejtette meg az irányban a szükséges vizsgálatot s bemutatja a bizottság erről szóló jelentését és a kifogásolt viselkedésű tanulók fegyelmi büntetése tekintetében való javaslatát tartalmazó jegyzőkönyvet "Az igazgató előadta, hogy kultuszminiszteri rendelkezés a­lapján vizsgálat inditandó mindazon tanulók ellen, akik a pro­letárdiktatúra idején akár a nemzeti, akár a vallásos érzés, akár az iskolai fegyelem megsértése miatt kifogás alá eshetnek. F bizottságnak feladata a vizsgálatot megejteni és javaslatot tenni a tanári szék ti ek a tanulók felett való Ítélkezés iránt. A bizottság szept. 0-án kihallgatta Ujváry Dezső VII. és Pazar (léin VI. n. tanulókat, nkik - vallomásuk szerint - haza­fias magatartásuk miatt a második vörös-ura 1 mn nlntt egyes tár­saik velük szemben lnnusit.nl t f onyege t.ii viselkedése köve tkez te­hén a városim! menekülni kény széni I t .ok . I /éknek vallomása és egyeli tudomásai alapján n bizottság l.iihh felsőhh osztályos ta­nuló beiratásáoak felfüggesztéséi, javasolta n tanári karnak ad­dig, mi g kihallgatásuk alapján dönt e/ ügyhon. F kihallgatásokat szept. 17 én ejtette meg a bizottság, arai kor is maga elé idézte: Freichmann Gyula, Hochmann Márton, Jónás József, Kálmán Fe­renc, Klein László, Palcsó László, Reich Oszkár, Schwarz Zoltá és Weitzenhoff er Jenő VII.o. Balányi Dezső, Dienes István, Kemény Imre, Kertész Miklós, Murányi Elemér, Neményi Endre, Pásztor Zoltán, Reichtet Endre és Fuchs Gyula VI. o. Balányi László, Bodnár Béla, Fodor Zoltán és Polják Béla V. o. tanulókat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom