Csorba Csaba: Miskolc középiskoláinak levéltári dokumentumai a kezdetektől 1950-ig - Borsodi Levéltári Füzetek 29. (Miskolc, 1989)

GIMNÁZIUMOK

összeg birtokába nem jut. A tanári fizetés is egyáltalán nem a miskolczi viszonyokhoz illő. Rendes tanári fizetés 850 frt és 100 frt lakbér. Ehhez járul most már az államsegélyből még 200 frt és 100 frt ideiglenes fizetés-pótlék. Az egész tehát min­den cimen együtt 1250 frt, a mi egyáltalában nem elég arra, hogy egy középiskolai tanár, oly drága városban mint Miskolcz, belőle tisztességesen meg élhessen s még önképzésére is juttas­son valamit. A tanári nyugdij alapösszege majdnem 30000 frtra menne már, ebből kapnának a tanárok a szabályzat szerint 5 évi szolgálat után 300 frtot mely összeg minden évi szolgálat után még 2 %-kot növekednék, ugy hogy 40 évi szolgálat után a nyug­dij 1000 frtra rúgna. Azonban ez csak a szabályzatban van igy, mert a kik tényleg nyugdijban részesülnek, azok a jövedelem e-*­légtelensége miatt - az összes megillető évdijnak csak 76 X-át kapják. E kedvezőtlen anyagi viszonyok szolgálhattak aztán azon hírek alapjául, melyek szerint egyik-másik tanár talán kelleti­nél jobban is törődik anyagi helyzete javításával és pedig az iskolai jóhirének és tanári hivatalainak nem nagy előnyére. Azonban e tüzek valószínűleg legalább is nagyítva vannak, jó felemlíteni, minthogy több év óta tartják magokat, még is kö­telességemnek vette. Ami az iskola szellemi állapotát illeti, az általában meg­nyugtatónak jelezhető. Külsőleg Ingjobb eredményt látszik fel­mutatni a VIT. nsztholi magyar nyelv és physi ka-tani tán. Azonban nem hiányzanak olyan jelek, melyek arra látszanak mu­tatni, hogy a tanitás e tárgyakban sem tud a kívánatos mélysé­gig jutni. Különben az egész intézet tanításán feltűnik a be­tanultatásra való hajlam, ami azt hiszem, jó volna ha kisebb mértékben mutatkoznék. Különösebben meglátszik ez az l.ső osz­tálybeli számtanon, mely azonban mechanismusuk egészen jó. Ki nem elégítő az eredmény az V. osztályban a görögből, miben te­temes része van a tanár egyéniségének is. Nagyon rá férne a javítás a tornatanitásra is, s hogy ez lehetővé váljék, meg­sürgetem, űó volna a tornacsarnok építése is. A sürgetésnek ta­lán egyébként is meglenne annyi hatása, hogy hátha megpróbál­nának valami építési tőkéről is gondoskodni, mert ilyen, ott­létemig, az államtól kapott 18 ezer frton kivül épen nem volt, sőt a telek is, melyre építeni kellene, csak combinatióban lé-

Next

/
Oldalképek
Tartalom