Csorba Csaba: Miskolc középiskoláinak levéltári dokumentumai a kezdetektől 1950-ig - Borsodi Levéltári Füzetek 29. (Miskolc, 1989)

GIMNÁZIUMOK

nem egyszer erején felül hozott áldozatok árán is, jelenleg sa­ját erejéből illetve alapitványaiból a kor és törvény követelmé­nyeinek minden tekintetben megfelelő módon fenn nem tarthatja, s annál kevésbbé láthatja el uj beruházásokkal s a mai viszonyok­nak megfelelően dijazott tanerőkkel, mely iskola mig egyrész­ről Borsodmegyének mintegy központi legnagyobb tanintézete, más­részről régidőtől fogva a felsőbb vidéki külön nemzetiségeknek olvasztó tégelyét képezi, hogy a tudomány a magyar nemzeti szel­lem szolgálatában közel három századon át működött ezen tanin­tézete kulturális missióját a jövőben is teljesithesse; maga ké­relmezte a vallás és közoktatásügyi minisztériumtól az 1883-ik évi XXX t. cz. §a alapján a megfelelő államsegélyben részesíté­sét s azt a maga illetékes egyházi főhatósága beleegyezése és helybenhagyása mellett a szükséges jogfenntartásokkal s kötele­zettségekkel elfogadja. 2.1 E végből az ide csatolt normális költségvetés szerint ki­mutatván egyfelől a főgymnázium tőkéinak és alapitványainak biz­tosított jövedelmét, valamint az eddig is szedett tandijakból biztos számítással felvehető bevételt, úgyszintén az ösztöndij­alap jövedelmét, végre a tanépülctek béregyenértekét, s a felsze­relések használtai egyenértékét, melyek mindössze 20. BIO frot képviselnek, másrészről n törvényes én korszerű igényeknek meg­felelő, hár a legszignruhtian számított szükségletet, mely 36.080 frot tesz, az ezen számitáshól kitűnő 15.270 frt hiány pótlásá­ra 15.000 Irt államsegélyt kér és vesz igénybe illetőleg fogad el, melynek nz állami knJtségvu lésbe leendő felvételét és abban állandó tételül való megtartásai mindaddig, mit azt. nz iskola a felekezeti főhatóság beleegyezésével igénybe veszi, a vallás és közoktatásügyi miniszter ezennel megajánlja és megígéri, hogy ha a törvényhozás a szerződésileg kikötött összeget megszavazza, előleges negyedévi részletekben folyóvá teendőleg a miskolczi m.kir.adóhi va talná1 állandóan utalványozza, a hol azt a miskol­czi, ev.ref.főgymnasium pénztárnoka az igazgató tanács elnöke vagy helyettese által ellenjegyzendő hivatalos nyugtatványra felveendi . 3./ E szerint az iskolának saját vagyonából bevételeiből va­ló jövedelme 20.810 frt. az állami hozzájárulás 15000 frtot te­vén az idézett törvényezikk 47 § d./ pontja alapján az intézet­nek eddigi felekezeti jellege, s önkormányzati jogköre épségben

Next

/
Oldalképek
Tartalom