Csorba Csaba: Miskolc középiskoláinak levéltári dokumentumai a kezdetektől 1950-ig - Borsodi Levéltári Füzetek 29. (Miskolc, 1989)
GIMNÁZIUMOK
felsőbb hatóságoknak küldött statisztikák, ill. azoktól érkező határozatok, rendeletek, valamint tanári értekezletek jegyzőkönyvei találhatók. Kutatási segédlet nem áll rendelkezésre, itt is darabonkénti átnézés szükséges, akárcsak az egyéb (szülői értekezleti, érettségi vizsga) jegyzőkönyvek esetében, amelyek nagyon hiányosak, időrendbe rendezettek. Nagyon népszerűek voltak a miskolci középiskolások körében az ifjúsági önképzőkörök, melyek tanári elnöklet alatt működtek s pontosan lefektették működésük alapszabályait. A Református gimnáziumban a Lévay József által 1859-ben beindított Kazinczy-önképzőkör töredék iratanyaga fontos adalékot nyújt a tanuló ifjúság e sajátos egyesületének megismeréséhez. Az önképzőkör alkalmat adott a tehetséges fiataloknak, hogy olyan területeken is bemutathassák tudásukat, amire a tanórák nem adtak lehetőséget. A fennmaradó pályaművek tartalmaznak verseket, elbeszéléseket, esszéket a társadalomés természettudományok köréből egyaránt. Sajnos az anyag nagyon hiányos, egy része sérült, restaurálásra szorul. Ebben az irategyüttesben találhatók még az önképzőkör és a bíráló bizottság ülésjegyzőkönyvei, érdemkönyvek (ahová a legjobbnak ítélt alkotásokat bejegyezték), titkári könyv (a beérkezett pályázatoknak és a bírálatoknak a jegyzéke), az egyesület gazdasági elszámolásai. Az anyagot a Lévay József Tudományos Könyvtár őrzi. Szintén itt bukkantunk az iskola értékes könyvtárának "lelettáraira" (leltárkönyvek), melyekbe a könyvállományt "ABC rend szerint és tudomány-szakok szerint" jegyezték be. Jelentős történeti értékűek az iskola felügyeleti és fenntartó szervei iratanyagai. Az 1883:XXX.tc. (ismertetését lásd az előzőekben), valamint az ezt módosító 1935:VI.tc. pontosan szabályozza az egyes iskolafenntartók jogait, kötelességeit és az államhoz való viszonyukat. Ez utóbbi már egyértelműen leszögezi, hogy "az egyházi hatóság alatt álló iskolákban a fenntartók saját szabályaik szerint igazgatnak." így a református gimnázium fenntartójának, a miskolci református egyháznak egyháztanácsi jegyzőkönyvei fontos adalékkal szolgálnak az iskola gazdasági, személyi és alapvető tanügyi helyzetére vonatkozóan. Az anyagot az Avasi Ref. Egyházközség irattára őrzi, mivel segédlet nincs hozzá, a kötetek egyenkénti átnézésével kutathatók. Az állam az egyházi iskolák feletti felügyeleti hatáskörét a tankerületi főigazgató útján gyakorolta. A miskolci középiskolák 1918-1924 között a miskolci székhelyű Kassai Tankerületi Főigazgatóság hatáskörébe tartoztak. Ennek irataiból csak egy töredék maradt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár őrizetében; szinte ki-