Csorba Csaba: Miskolc középiskoláinak levéltári dokumentumai a kezdetektől 1950-ig - Borsodi Levéltári Füzetek 29. (Miskolc, 1989)

TANÍTÓ- ÉS TANÍTÓNŐKÉPZÉS

ÉRSEKI RÓMAI KATOLIKUS TANÍTÓNŐKÉPZŐ 1937. Kimutatás az intézet tanulóiról. A város és a környék katolikus közönsége nagy örömmel fogadta az iskola megnyitását és a felvételt kérők minden esztendőben va­lósággal megostromolták az igazgatóságot. Az első pályázat meghir­detésének eredményéről nincsen hivatalos feljegyzés, de emlékezet szerint 120 volt a jelentkezők száma. A következő évekről pontos adataink vannak: 1928-ban 98; 1929-ben 93; 1930-ban 75; 1931-ben 62; 1933-ban 49; 1934-ben 70; 1935-ben 63; 1936-ban 84 jelentkező kérte felvételét az 1. osztályba. Az egyes osztályok benépesüléséről az Értesítő más helyén a­dunk 10 éves visszatekintést. Kiállított az igazgatóság összesen 1729 osztálybizonyítványt. Ebből jelesrendű volt 225, 13.01 %, jórendű 904, 52.28 X, elég­ségesrendű 547, 31.63 %, egy tárgyból elégtelen osztályzattal 41, 2,42 % két tárgyból elégtelen osztályzattal 6, 0.34 %, több tárgyból elégtelen osztályzattal 5, 0.28 %. Fegyelmi tekintetben különösen két jelenség foglalkoztatta az intézet vezetőségét, a könnyelmű mulasztások és a táncmulatságo­kon való engedélynélküli megjelenések kérdése. Ezek miatt több­ször részesített növendékeket fegyelmi büntetésben és szállítot­ta le magaviseleti jegyüket. Hz év alatt R7 bizonyítványban a­dott jó és 1 bizony í tványban szabó 1 yszerfi magaviseleti osztály­zatot. Az intézetből hivatalosan nem távolított el senkit, arra azonban több ízben volt eset, hogy valaki az igazgatóság tanácsá­ra maradt ki az iskolából, sőt arra is, hogy a következő iskolai évben nem iratkozhatott be. A beírt növendékek 2 kivételével mind magyar honosok és 1 ki­vételével magyar anyanyelvűek voltak. Átlag 60 % való Miskolcról, s további 25 % Borsodvármegye területéről. Vallásra nézve mindig túlnyomó többséget alkottak a római katolikusok. A másvallásúak legfeljebb 10-12 %-ot tettek ki. Az eddig beírt növendékek között volt 35 gör.kat., 25 réf., 8 ág.ev. és 1 gör.kel. A reformátusok közül később 3 róm.kat. és 1 gör.kat. lett. Előzetes tanulmányuk általában polgári iskola, a beírt tanulók közül mindössze 58 jött középiskolából, közülök 12 érettségivel. A szülők foglalkozását

Next

/
Oldalképek
Tartalom