Csorba Csaba: Miskolc középiskoláinak levéltári dokumentumai a kezdetektől 1950-ig - Borsodi Levéltári Füzetek 29. (Miskolc, 1989)
TANÍTÓ- ÉS TANÍTÓNŐKÉPZÉS
EVANGÉLIKUS TANÍTÚKÉPZÖ 1933. december 8. Az igazgató levele az intésben részesülő ta nulók magas számáról (Részletek) Méltóságos és Főtisztelendő Püspök Ur! Méltóságodnak a tanitóképző-intézet tanártestületének nov. hó 27.-én tartott értekezletéről fölvett jkönyv 14.pontjára vonatkozólag tett értékes és figyelemreméltó azon észrevételére, amely szerint különösen a magaviseletből és a magyarnyelvből megintett tanulók száma túl magas, teljes tisztelettel jelentem, hogy a tanártestület az iskolai év első intő-konferenciáján különös szigorral szokta elbirálni a tanulók magaviseletét, szorgalmát és előmenetelét és ezért az első intő konferencián a megintett tanulók száma nagyobb szokott lenni. A magaviseletből történt megintések azonban nem jelentenek erkölcsi kihágásokat (Fddig egy tanuló sem került fegyelmivétség miatt a tanárkar elé) hanem azt, hogy vagy többször később jött a tanítási órára, vagy a szülő által igazoltan ugyan, de többször mulasztott, vagy a tanítási órán teljes figyelemmel nem vett részt, vagy súgással seg i te t. te a felelőt, vagy óraközökben rendetlenkedett, tanuló társál molesztálta A magyarnyelvből a nagyobb számú megintés legtöbbnél azt jelenti, hogy a magyar helyesírása, a fogalmazó képessége, a lecke nyugodt, szabatos elmondása kifogásolt, hogy ezek miatt legalább kétszer kapott elégtelen osztályzatot. Keveseknél jelenti azt, hogy ebben a különös fontosságú tárgyban semmi eredményt nem igazolt. Sajnos: vannak és mindig is voltak beprotezsált tanulók, akik gyönge előkészültséggel kerültek be a tanitóképző-intézetbe. Ezeknek és ezek szülőinek kell az intés, hogy nagyobb szorgalom kifejtésére buzditassanak. Ezek a gyöngébb képességű és a kellő szorgalomkifejtésére nehezen bírható tanulók legtöbbje vagy még a tanév folyamán hagyja el az intézetet, vagy a tanév végén a tanítói pályáról eltiltatván, más pályára kényszeríttetnek. A tanáritestület nagyon éberen figyel arra, hogy a nem alkal227