Csorba Csaba: Miskolc középiskoláinak levéltári dokumentumai a kezdetektől 1950-ig - Borsodi Levéltári Füzetek 29. (Miskolc, 1989)
KERESKEDELMI SZAKOKTATÁS
KÖZÉPFOKÚ SZAKOKTATÁS A./ KERESKEDELMI SZAKOKTATÁS (az iskolatípus általános jellemzése) Magyarországon az első kereskedelmi középiskola 1857-ben alakult meg Pesten, ahol a tanulmányok 1869-tól érettségi jellegű záróvizsgával zárultak. A többi felsőkereskedelmi iskola a polgári iskolák felső tagozatából jött létre fokozatosan. 1872-ben már az országgyűlés vitatta meg a kereskedelmi szakoktatás ügyeit, amelynek eredményeképpen a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium - amelynek hatáskörébe került ez az iskolatípus - kiadta a kereskedelmi iskolák szervezetéről készített 323.385/72.sz. első szabályzatát, amelyet 1884-ben követett a második, 1885-ben pedig a harmadik. E szabályozásokkal létrejöttek a háromfokozatú kereskedelmi iskolák: az alsófokú kereskedelmi intézetek, amelyeket 1893-tól neveztek tanonciskoláknak, a háromosztályú középkereskedelmi és a felsőbb kereskedelmi iskolák. A középkereskedelmiben - ahová a polgári vagy a középiskola négy osztályának elvégzése után lehetett kérni a felvételt - a tanulmányi idő három év, a tanulmányok az érettségivel egyenrangú záróvizsgával fejeződtek be. Az iskola szervezhető volt önállóan vagy a polgári iskolához kapcsoltan oly módon, hogy a polgári iskola V-VI. osztályát alakították át a kereskedelmi iskola alsó, illetve középső osztályává. Az állami felügyeletet 1895-ig, az újabb szabályozásig a VKM a királyi tar felügyelőkön keresztül gyakorolta. Ekkor a kereskedelmi iskolák ügyeit még együtt kezelték a népiskolákéval. Az 1895. évi 44.001 sz. VKM. rendelet egységesítette a középfokú kereskedelmi szakoktatást - az addigi kereskedelmi akadémiák és kereskedelmi középiskolák hivatalos neve felső kereskedelmi iskola lett - létrehozva az egységes felső kereskedelmi iskola szervezetét, amelyben meghagyta a három évi kép zési időt, viszont megszüntette a felső osztályban az osztályvizsgát, amit 1899-ben állított vissza. A tanulmányokat lezáró érettségi jogosított az egyéves önkéntesség kedvezményére és a köztisztviselők minősítéséről szóló 1883, évi I. törvény értelmében az e bizonyítvánnyal rendelkezők közigazgatási alkalmazására.