Kováts Dénesné: Zemplén megyei országgyűlési követválasztások 1861–1910 - Borsodi Levéltári Füzetek 27. (Miskolc, 1989)

VÁLOGATOTT DOKUMENTUMOK

.hogy drágább és gyengébb fegyverzettel látna el bennünket, rnint aminő a mai, pedig már a mai is annyi áldozatunkba ke­rül, hogy alig bírjuk el azokat és a mai véderőnk is a mini­muma annak, amire szükségünk van veszélyeztetett geográfiai pozíciónkba... Az ország teljes függetlenségét nem fogja a magyar offen­zíva létesíthetni. Az csak akkor valósulhatna meg, ha akadna egy uralkodó, aki a létező jogokat tiszteletben nem tartva, a nemzet ellen törne. Csak az ilyen defenzív harc, szemben egy saját érdekeiről és kötelességeiről megfeledkezett ural­kodóval, csak az lenne képes a nemzetet egy táborba hozni, csak az ingerelhetné olyan harcra, amelynek eredményeként azután előállhatna a teljes függetlenítés. A perszonális unió programjának megvalósításáért megin­dított küzdelem tehát nem a függetlenítéshez, hanem igenis az ország nagy katasztrófájához vezetne. Különben érzik is ezt a függetlenségi vezérférfiak. Még maga Justh Gyula is, aki magát néha a kuruc szellem megteste­sítésének tartja, érezvén az előbbiek igazságát, midőn arról volt szó, hogy esetleg a hatalomhoz jut, kész volt minden ízében hatvanhetes alapon kormányozni és kijelentette, hogy amennyiben az önálló bankot megkapná, a perszonális unió megvalósításának feladatát a jövő generációra bízná. Ez azt jelenti más szavakkal, hogy róla lemondott. Mert aminek meg­valósításáért egy párt harcolni nem akar, hanem annak meg­valósítását a jövő generációra bízza, az mint gyakorlati politikai program nem számít többé, az fel van adva. A magyar politikai erkölcsök és a politikai becsület egész­séges fejlődése azt kívánja, hogy ha 67-es politikát kell folytatni, ezt 67-es többség tegye, ne pedig 48-as, amely csak a függetlenségi érzésnek felébresztésével, csak a füg­getlenség jelszavaival juthat hatalomhoz és azért minden lépésnél nyilatkozataival és ígéreteivel ellentmondásba ke­veredik. Nagy szerencsétlenség, ha egy nemzet nem bízik többé po­litikai vezéreiben és pártjaiban, s különösen nagy szeren­csétlenség volna ez Magyarországon, ahol a rossz politika

Next

/
Oldalképek
Tartalom