Irodalomtörténeti dokumentumok Zemplén levéltárában - Borsodi Levéltári Füzetek 26. (Miskolc, 1986)

Zr.MPLf'N 1670-ben Boruth Elemér költő és főszerkesztő áltál iruiított társadalmi és irodalmi hetilap. Fontos orgánuma volt a zempléni alkotóknak, íróknak, költőknek. Merj jelentek színházi, képzőművészeti kritikák, irodalmi társasági hírek, beszámolók. Boruth szerkesztő halála után a lap, - mely időközben napilappá alakult - színvonala egyenetlen lett. A felszabadulásig jelent meg. 205. 10 7 2. augusztus 28. Sátoraljaújhely Boruth Elemér költő és újságszerkesztő, lapjának a Zemplénnek pártfogását kéri Zemplén vármegye közönségétől: Tekintetes Megyei Bizottság! Harmadik éve már, hogy Zemplén megyében "Zemplén" czíra alatt egy közgazdásza ti és társadalmi érdekeket képviselő heti lapot, mint szerkesztö-kíadó megindítottam, s bár ezen idő alatt folytonos áldozattal kellett annak kiadását fedeznem, mégis fentartanám azt, remélvén: miszerint egy ily értelmes nagy megye közönsége végre is támogatni fogja vállalat

omat, s belátandja szükségét annak: miszerint sokalakú érdekeinek megóvása és fejlesztésére múlhatatlanul egy orgánummal kell bírnia. Ebbeli reményem teljesülése azonban fájdalom mindekkoráig be nem következett. SZÍVÓS kitartásom, áldozatkészségem, munkásságom erkölcsi jutalékban részesült ugyan, de a vállalatnak anyagra támaszkodó oldala nélkülözé azon erőt, mely fennállását biztosítva, egyszersmind rugóját képezte volna az e téren kifejtendő nagyobb szellemi tevékenységnek. Kutattam e részvétlenség okait, s azokat erőm csekélysége mellett, leginkább azon körülményben véltem feltalálni: miszerint a folytonos politikai izgalmak árjába sodort közönség érdekeinek neutrális buvárlatára fölemelkedni nem bírván, a politikát hasábjairól kizáró tápban (!) nem talált számára tápot; s nemzetgazdászati tartalmánál fogva nem látta benne a gyútükört (!), mely központjában, a megyei élet körében kifejlett közérdekű cselekvés sugarait egyesítve - e téren valódi szükségét pótolhatta volna. Mindemellett lapom tengéletének okát ma is inkább önmagamban, s működésemnek olykor talán tévesztett irányában keresem, mintsem hogy a nagy közönség részvétlensége mögül a kor kívánalmainak magaslatára való föl nem emelkedés vádját vojnam ki; bár ha nemzeti irodalmunk ez időszerénti mozgalmaira tekintünk, be kell vallanunk: hogy az pangásban van, s amelynek ily parlagon hagyása 167