Irodalomtörténeti dokumentumok Zemplén levéltárában - Borsodi Levéltári Füzetek 26. (Miskolc, 1986)

192. 1946. december 28. Budapest Tildy Zoltán köztársasági elnök levele Zemplén megye Nemzeti Bi­zottságához, hogy a fizikai újjáépítés mellett pártfogolja a szellemi megújulást is. Levelében az alábbiakat írja: Nemzeti életünk teljessé, széppé és emelkedetté csak szellemi kincseink feltárása után lesz s a szellemnek világítania kell a jobb jövőnk felé vezető utakon. A magyar társadalomnak önmagával szemben van kötelessége, hogy megteremtse szellemi értékeink munkájának lehetőségeit. Most az irodalom érdekében fordulok a t. Nemzeti Bizottság­hoz. Fel kell lendítenünk a magyar könyvkiadást nemcsak régi ní­vójára, de ennél magasabbra. Meg kell teremteni a könyvkiadás számára a minél szélesebb lehetőséget s ezért ezen a téren most egy nagy lépést kell tennünk, hogy aztán ez az erőiben kitelje­sedett munka dolgozó milliók számára tegye hozzáférhetővé a szellem világának kincseit. Az IRQDALOMBARÁTOK SZÖVETSÉGE, amelynek jó munkájába magam is beállottam, akciót kezdett, amellyel meg akarja vetni a ma­gyar könyvkiadás szi1árd bázisát. Levelemhez mellékelem a Szö­vetség tájékoztató és felhívást tartalmazó nyomtatványait s ar­ra kérem a Nemzeti Bizottságot, hogy a maga hatáskörében és vár­megyéje területén vegye kézbe ezt a nemzetépítő munkát s lehető rövid időn belül tegye azt eredményessé. Ne maradjon ki egyetlen magyar község sem ebből az akcióból, amely meggyőződésem szerint nagyban fog hozzájárulni az egyetemes épitő munkához s népünk fel­emelkedéséhez . Arra kérem a Nemzeti Bizottságot, szíveskedjék engem február 15-ig értesíteni munkája eredményéről. Budapest, 1946. december 28. Szives üdvözlettel: Tildy Zoltán. XVII.158. 14/1947.

Next

/
Oldalképek
Tartalom