Seresné Szegfői Anna: Borsod vármegye képviselete a reformországgyüléseken - Borsodi Levéltári Füzetek 21. (Miskolc, 1987)
1839-1840. évi országgyűlés irományai
mágnások meg nem hívásában történt némelly fogyatkozásokat végre - a' neveik felküldésére útasltva volt de abéli kötelességüket nem pontosan tely- lyesítve hibázott némelly alispánokra - hárította a' Kórmány. - A' dolog érdemére nézve azonban! nagy örömmel jelentjük, hogy a' Fö Rendi Tábla olly számos tagokból talán egy század alatt sem állott - mint most, - mert számuk, - kivált mikor a' szóllás szabadsága és a' vallás dolga eránti nagy érdekű vitatkozások kerültek szőnyegre - ottan ottan - száz körűi és azon felyűl is járónak tapasztaltatott. Vólt is ennek jótékony hatása - 's úgy látszik! hogy a' részben is, egy új napnak szép hajnala virad Hazánkban - dicső tetteikkel, - lelkességükkel, hazájuk és ennek jussai mellett, észszel és bátorsággali fel szóllalásukkal, 's minden elfogúltság és előité- letek száműzésével - sok regalista mágnások kitüntették magukat - 's a' Nemzet Képviselőivel - béke hősi lélekkel osztozván a' Haza szeretetében- tettleg mutaták meg azon hazafiúi dicső szellemnek bennük (:már nem fel ébredését, hanem:) lobogását, mi szerint ók is érezik és hiszik azt, hogy a' kinek sokat adott, sokat is vár attól a' Haza - 's százados nagy nevek örököseinek és roppant jószágok birtokosainak lenni nem elég, 's csak az érdem pálya dicsőit. E felett! a' magyar nyelvet vagy tudják vagy buzgóan tanúiják - fiú és leány csemetéiket - már az anyai vagy dajkai emlőknél magyarúl taníttatják. Kinek szíve nem repesne ezeknek látására örömmel? 's ki nem látná a' jövendők fátyola alatt azt, hogy midőn mágnásaink a' magyar hazafiúi léleknek 's buzgó indúlatnak, illy szép lelkesedéssel hódolva tömjéneznek; vélük közös jó anyánknak a' Hazának javára - egy bóldog új évszak fejledezik!! ! Jelen végső tudósításunk fonalát tovább vinni úgy vélvén jónak, hogy mi előtt az alkotott törvényekről és ezeknek érdeméről szóllanánk - szóljunk elébb azon tárgyakról, mellyekről a' Diaetán tanácskozások ugyan történtek, - bellőlűk azonban vagy semmi sem lett, vagy legalább róluk törvény nem alkottatott. Illyenek valának: 1./ Egy kerületi napló könyv, 's az országgyűlési hirlapok. Mind a' mellett, hogy csak három vármegyék találkoztak ollyanok (ineveiket elhalgat- juk, mert ők a' többieknek csak ugyan testvéreik - .'s közülük egyik Borso- dunknak - kis hazánknak közeli szomszédja:) kik úgy a' kerületi naplót, mint az országgyűlési hirlapokat tellyesen szükségteleneknek mondották,- a' többiek pedig pártolták, - ezúttal is úgy az egyikből, mint a’ másikból semmi sem lett. Mert! bátor Smidt Antal Posoni könyvnyomtatóval a' KK. és RR. a' kerületi napló könyvnek folytonos nyomtatása eránt már szerződést 193