Hőgye István: Kossuth Lajosra és családjára vonatkozó iratok Zemplén vármegye levéltárában - Borsodi Levéltári Füzetek 20. (Miskolc, 1981)

erre legaláb 15.000 ft. 's minden beteghez két ápoló kivántatik, a kik ötet szünet nélkül spiritussal dörgöljék, őrizzék, ápolgas­sák, ez nállunk lehetetlen, a hol legnagyob részben tsak keresz­tényi segedelembül tartatik fel a Korház, azomban még is a mái napig már 36 gyógyulót vettem által ezen hiányos korházból a veszteglőbe, melly hiánv egyedül a felvigyázó 's Orvos Uraknak a munkás seborvosnak meg betsülhet et len fáradozói által lehet vala­mennyire pótoltató. « k.r. Midőn a mint fellyeb emlitém, a félénkség 's irtódzás a be­tegség elkapására nézve olly nagy, 's merem állitani minden mások­nál veszedelmeseb behatást gyakorol, ezen félelemnek, 's irtódzás­nak még egy más nem kevésbé iszonyú rosz oldala van t:i; a mint Tognio Doctor Ur Városunk felett ki monda az ítéletet, a kévésünk­től hallott hir, nyil sebességgel szárnyalt el a Városba, 's a nép szörnyű rettegésbe jött, ezen rettegés a legfelsöb pólczot érte el midőn Tekintetes Első Ali Ispány Ur hivatalos kötelessé­génél fogva Ujhelyt ide hagyni kéntelenittetett nem azért hozom ezt elő mintha gátsoskodni akarnék, mert ezt tennem nem is sza­bad, nem is illik, 's ha tenném igasságtalanságot követnék el, Tekintetes Első Ali Ispány Urnák ezt tenni kétség kivül kelle­tett, 's ha szabad meg vallanom mit sajnáljak az egészbe egye­dül azt sajnállom, hogy ezen elkerülhetetlen lépés hamaréb nem történt, tsupán tsak úgy hozom ezt elő mint olly történetet, a mellynek szerentsétlen befolyása volt a nép bizodalmas meg nyug­vására, — elég, hogy a félelem, 's irtódzás a leg felsőbb polt­zot érvén el, a nép segiteni senkin sem mert, a piatz közzepén, vagy kint a mezőnek 's Hegyeknek leg távolab részeiben, számos munkásoknak közepette essen le lábáról egy szerentsétlen ember, mintha az Isten ményköve tsapott volna le a nézők közzé szélt rijjad az egész sereg, egy kis segitséggel még orvoshoz, korház­hoz érhetne, veszni haggyák ki ki tsak hozzám siet, 's még én nem megyek, nem küldök embert, szekeret kinjában fetreng elhagyattat­va a boldogtalan, képzelni lehet már most, hogy ha az e végre fi­zetett szekerek, 's emberek éppen hasonlóba el vannak foglalva, még segitséget adhatok a gyakran a legtávolab hegyekbe 's földe­ken el hulló szerentsétleneknek a nyavalya rajta gyógyithatatlan erőt vesz, sőtt sokszor meg is hal, -- mert itt egyedül való jó, -- a hirtelen segitség, megtörtént az is, hogy szekeret hirtelen

Next

/
Oldalképek
Tartalom