Román János (szerk.): Földrajzi nevek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Levéltár kéziratos térképein A-B - Borsodi Levéltári Füzetek 6. (Miskolc 1977)
Bevezetés
- VI nak megfelelően. A jelenlegi közigazgatási hovatartozás feltüntetését nem láttuk szükségesnek, tekintettel arra, hogy az említett katalógus tartalmazza ezt az adatot is. A községnóv változásokat a címszóban nem közöljük tekintve, hogy a névváltozat szerepel az úbécérondnok megfelelő helyen a címszóra vonatkozó "lásd’' utalással. Az összevont községek helynév—anyagát összevontan közöljük, szétválogatásukat a kutató a térképkatalógus segítségével elvégezheti. A községnoveket követően, a földrajzi növök sorát megelőzve, kiemeltük a községnév lehetséges olőfordulásait, majd ezt követi a dűlőnevek szoros ábéoórendbo szodott sora. A földrajzi nevek esetében törekedtünk a betűhív Írásmódra, néhány esetben ettől, a közérthetőség szempontjait előtérbe helyezve, el kellett tekintenünk. Problémát jolontott a nagy kezdőbetűk Írása, tekintve, hogy a térképek nagy százaléka következetlenül használta a kezdőbetűket, igy az látszott logikusnak, ha nagy botüt osak teljesen nyilvánvaló osetekbon alkalmazunk. A latinosán, illetve némoteson használt rövid magánhangzókat a jobb megértés érdekében — ha egy másik térkép az alakazonosságot kétségtelenné tette — hosszú magánhangzóra javítottuk. Az egybe- és különirásnál a térképeken található alakot vettük alapul. Egyes földrajzi neveknél az alakváltozatokat is közöljük, ha ez nem egybe— vagy különirás, magánhangzó rövidülés, esetleg kettős mássalhangzó megjelenése; ez esetben nem láttuk szükségét a változat közlésének. A földrajzi neveket a térképek valós, vagy feltételezett év- száma követi: amennyiben a térképen keltezés nincs, zárójelben közöljük a költözés feltételezett óvszámát, esetleg évszázadát. Az adatközlést az előfordulás levéltári jelzete zárja, melynek alapján a kutató visszakeresheti a közölt adatokat. A Bm. jelzéssel ellátott térképek a miskolci levéltár, a Zm. jelzésüek a sátoraljaújhelyi fióklevéltár őrizetében találhatók. A "TK jel-