Levéltári Évkönyv 14. (Miskolc, 2006)

Gyulai Éva: Bisterfeld özvegye, ifj. Zákány Andrásné Stenczel Anna testamentuma - Szendrő, 1666

veles hársfaágat vésték. Lorántffy Pál egyébként már gyermekkorá­ban Szendrőre került a 16. század végén, s a család egész kis uradal­mat épített ki a környéken, amelyet Lorántffy Mihály örökölt, tőle pedig apai örökségeként részben lányára, Zsuzsannára szállt. 1615- ben egyeztek meg az örökösök a szendrői jószágon, s Lorántffy Zsu­zsanna nemes telkét később a szendrői református egyháznak ado­mányozta, s minden bizonnyal innen került az ajtókeret később a templom építésekor új helyére.33 Idős Zákány András személyesen is ismerte I. Rákóczi Györgyöt, hiszen 1646-ban és 1648-ban Borsod vármegye követségbe küldi a fe­jedelemhez,34 sőt Lorántffy Zsuzsannát is, hiszen 1648-ban Borsod vármegye Miskolczi Jánost és (idős) Zákány Andrást bízza meg, hogy nevében a fejedelemasszonyt és fiatalabb fiát (Rákóczi Zsigmondot) felkeresse,35 minden bizonnyal Sárospatakon. Ez a személyes ismeret­ség lehetett az alapja Lorántffy Zsuzsanna újabb - feltételezett - há­zasságközvetítésének 1655-1656 folyamán ifjú Zákány András és az özvegységre, sőt gyermeke elvesztésével teljes árvaságra jutott Sten- czel Anna között. Ifj. Zákány András nemcsak ismerte Lorántffy Zsu­zsannát, hanem szolgálatában is állt, hiszen 1655. január 27-én (éppen az idő tájt, amikor Bisterfeld Gyulafehérváron végrendelkezik) Pá- lóczi Horváth György zempléni nemes azt írja naplójába, hogy Klo- busiczki Andrással (a Rákócziak pataki jószágigazgatójával) és Zá­kány Andrással mint Lorántffy Zsuzsanna követeivel indul Sárospa­takról Pozsonyba I. Lipót koronázására, maley egyébként 1655. június 27-én ment végbe. A három férfi Pozsonyban a Négyvedrű kút utcá­jában vett ki szállást, s majdnem fél évig tartózkodott Alsó-Magyaror- szág fővárosában, s 1655. július 1-jén indult vissza Patakra.36 Mire visszaértek, Lorántffy Zsuzsanna már bizonyosan értesült kedves professzora és mindennél drágább, fiatalom meghalt fia egykori men­tora Gyulafehérvárt bekövetkezett haláláról, s talán már ekkor meg­fogalmazódott benne a professzor özvegye és a szolgálatában álló Zákány András összeboronálása. Tény, hogy 1657 körül Stenczel Anna, akinek korábbi erdélyi há­zassága alkalmával Lorántffy Zsuzsanna gyűrűt ajándékozott, már a távoli Szendrőn - ahol a Lorántffyak is birtokoltak - él, mégpedig ifj. 33 A Lorántffyak és Szendrő kapcsolatáról bővebben: GYULAI Éva 2002.199-202. 34 B.-A.-Z. m. Lt. IV/A. 501/b 102. k. Zákány 33 B.-A.-Z. m. Lt. IV/A. 501/a 153. k. 461. m SZOPORY NAGY Imre (szerk.) 1881.1655. jan. 27., júl. 1. 87

Next

/
Oldalképek
Tartalom