Levéltári Évkönyv 14. (Miskolc, 2006)

Ujváry Zoltán: Két történeti monda irodalmi feldolgozása

A boldogtalan asszony a szikla kápolnából haza térve „csendes szendergésbe merült." Álmában „az angyali karok egyező énekkel magasztalták a Szűzanyát szent Fiával."

Midőn ájulatából föléledett szegény, Bizonnyal égi angyal érinté meg szemét,

A látott édes álom egy égi tünemény,

Előtte leng szünetlen, mint tűz ég kebelén;

Követlek égi intés! kiált és útra kel.

A monda szerint „azon pillanatban felugorva nyugvó helyéből, s hálóruhájában könnyeden felöltözve, mezítláb ... egyenesen a kápolnához sietett, egy kereszt függvén gyenge nyakán, és egy vékony bot kezében."

Ment pongyolán amint volt, kis lába meztelen,

Egy bot kezén, keresztke a hattyú kebelen;

Míg a kis kápolnához elér a Vág felett.

Mednyánszky elbeszélésében Wesselényi visszatér a feleségéhez. Visszatér vele a szerelem is. Garay költeményében Zsófia meghal:

Leszállt hozzá az égből az Úrnak angyala.

A férj már csak a holt asszonyt ölelheti karjába.

Te vagy, te lész, te voltál szerelemem, mindenem!

Oh hogyha megbocsáthatsz, bocsáss meg énnekem!

Ki mondja, hogy nem Isten intéze újra itt?

O az, ki megszámítá a hölgynek könyeit,

Ő adta meg, mit esdett, sok szenvedés után,

Hogy újra lássa üdvét a megtért férj karán.

De hogy többé csalódás ne érje szívhonát,

Kötésül érte égbe fölvitte őt magát!

A férj pedig bűnéért azzal btintettetett;

Hogy, kit megúnt éltében, holtan szeresse meg.

Mert im! csodák csodája! napról nap múlik el,

Hónap telik hónapra, ezt év emészti fel:

S a szép halott, miképen halála reggelén:

201