Levéltári évköny 12-13. (Miskolc, 2005)
G. Jakó Mariann: Levéltár és levéltárosok a XX. század első felében. Adalékok Borsod vármegye levéltárának 1900-1950 közötti történetéhez
anyagból: az árva pénztár 1878-1879. évi számadási okmányait, amelyet magánjogi vonatkozásai miatt 32 évi megőrzés után ítélt csak selejtezhetőnek. 12 A továbbra is a Diósgyőri Papírgyárba szállított selejt anyagról pontos képet kaphatunk a Borsod Vármegye Hivatalos Lapjában megjelent jegyzékből. E szerint ebben a körben megsemmisítették az 1861-1891 közötti kórházi iratokat, a miskolci járás kihágási iratait, a szentpéteri járás közigazgatási iratait, fenyítő ügyekre vonatkozó iratokat, a miskolci járásból Melczer Gyula, Bay Bertalan, Szűcs Lajos, Vadnay József szolgabírák iratait, a királyi ügyészségi „vegyes" iratokat, az 1872 előtti rabtartásra vonatkozó iratokat, fenyítő ügyek anyagát stb. A következő jelentősebb selejtezésre Magasházy levéltárnok már az ezt szabályozó belügyminiszteri rendelet megjelenése után szánta rá magát. 1924-ben adta ki a belügyminisztérium a vármegyei levéltárak selejtezésére készített részletes utasítását 13 , melyet már az 1902-ben megjelent Vármegyei Ügyviteli Szabályzatban is beígért. Az utasítás megjelenése és tartalma nagyon meglepte Magasházy levéltárnokot, mint írja : „...ez annyira felelősségteljes kötelezettséget ró a selejtezés előkészítésével megbízott levéltári személyzetre, hogy ez a munka így nem pár hónapot, hanem éveket fog igénybe venni." 14 A valóban évekig elhúzódó selejtezési munka végén járási iratanyagot 1895-ig ill. 1919-ig selejteztek ki igen nagy mennyiségben. Azt, hogy milyen kárt okoztak ezek a nem kellő körültekintéssel végrehajtott selejtezések jól jelképezi dr. Vadnay József ügyvédnek Miskolc város Tanácsához írt levele. A Diósgyőri Papírgyárba kiszállított még feldolgozatlan selejt anyagot látta az 1910-es években. „.. A kiselejtezett iratok között pedig értékes közigazgatási- és a császári szolgabíróságok idejéből sok olyan fontos hagyatéki iratok is voltak, amik évszázadok múlva is a közirat erejével bizonyíthatták volna a vármegye területén élő egyes családoknak a leszármazását, elágazását és birtokaik ősi családi jellegét is. És annyival inkább helyrehozhatatlan hiba volt ez a vármegyétől, mert az alig egy pár évvel ezelőtt lebontott régi vármegyei börtönhelyiségben és azok tűzmentes pincéiben tízszer annyi levéltári irat is kényelmesen elfért volna". Mint a további soraiból kitűnik többször is - peres ügyek adataihoz - kiment „kutatni" a selejt iratok között, amit a papírgyár tulajdonosa nagylelkűen engedélyezett neki. Legutóbbi kutatása során rábukkant a Miskolci Nemzeti Színház építésére vonatkozó irategyüttesre. „..Minthogy a vármegye és Miskolc város kultúrtörténete szempontjából tekintve elég értékesnek és megőrzésre teljesen alkalmasnak találtam azokat az iratokat a gyártulajdonos be12 B-A-Z. m. Lt. IV. 809/b. 7691/1910. 13 55.107 /1924. II. sz. BM rendelet 14 B-A-Z. m. Lt. IV. 904/b. 11761/1925.
