Levéltári évköny 12-13. (Miskolc, 2005)
Dobrossy István: Tapolca, Diósgyőr és Hejőcsaba Miskolchoz csatolása 1945-ben
finanszírozta, s tette fogadóképessé nem utolsó ok az, hogy lakói döntő többségükben maguk is miskolci lakosok. A belügyminiszteri indoklás világosan és egyértelműen Tapolcáról szól, Görömböly jogállásának változásáról nem. Sőt felhívja a város és a megye figyelmét arra, hogy Miskolc kártérítéssel tartozik a megyén keresztül Görömböly községnek, s ezt a két törvényhatóság összegszerűen is külön egyeztetés során állapítsa meg. Az átcsatolás tényleges dokumentálására valamennyi érintett jelenlétében 1945. január 27-én került sor. A Nemzeti Bizottság elnöke, Kozma Ferenc vezette a tárgyalást, amely első pontjában utasítja az alispánt, hogy az érintett három települést pontos vagyonleltár szerint adja át a városnak, a város pedig azonnal gondoskodjon az átvétellel kapcsolatos gyakorlati teendőkről. (Az alispán az átcsatolással kapcsolatban a legteljesebb egyetértését fejezte ki a Nemzeti Bizottság elnökének!) A különféle pontosítások közül kiemelkedik a megyének fizetendő kártalanítás. Ezzel kapcsolatban Gálffy Imre polgármester a következőket kérte rögzíteni: „...a város kártalanítást elvileg csak Tapolcafürdő átcsatolásáért hajlandó fizetni. Diósgyőr és Hejőcsaba nagyközségekért nem, mert ezeknek a közületeknek átcsatolása nem a város kérésére és nem a város érdekében történt, hanem közérdekből. Ezek esetében tehát a kártérítésnek nincs jogalapja, de egyébként is az említett nagyközségek átcsatolása folytán ezeknek városias kifejlesztésével kapcsolatban a városra nagyobb anyagi terhet jelentő kötelezettségek hárulnak, mint amennyi anyagi veszteséget szenved a megye. Tapolcafürdő átcsatolását korábban kérte a város és bizonyos kárpótlás fizetésére hajlandónak is mutatkozott. Ebben az esetben tehát a kárpótlás elvének fenntartását a város erkölcsi kötelességének érzi." 32 1945. május 26-án pontosan kitűzték az átcsatolt tapolcai terület határát, azt a vonalat, amely Tapolcát elválasztotta Görömbölytől. Az új határvonal nagyjából északkelet és délnyugati irányban metszi Görömböly-Tapolca északi részét és megadja az új délkeleti, déli és délnyugati határt. Az átcsatolt terület többi határát Görömböly-Tapolca eredeti közigazgatási határa, vagyis északon, északkeleten Miskolc és Hejőcsaba, nyugaton és délnyugaton Diósgyőr közigazgatási határa adta változatlanul. 33 Tapolcafürdő kismértékben, de Diósgyőr és Hejőcsaba Miskolchoz csatolása döntően hatott a városi közigazgatás átszervezésére. A polgármester előterjesztésére a város törvényhatósági bizottsága elhatározta a város öt közigazgatási kerületre történő osztását, új közigazgatási határokkal és új hivatali személyzettel. Tapolca területe része lett a III. számú ún. hejőcsabai kerületnek, amelynek elöljáróságát a volt községháza épületében helyezték B.-A.-Z. m. Lt. XXI. 503/a. 17. kgy./1945. B.-A.-Z. m. Lt. XXI. 503/a. 75. kgy./1945.