Levéltári évköny 12-13. (Miskolc, 2005)

Tarcai Béla: Források Miskolc hadtörténetéhez 1919-1948

A legmagasabb rangú és beosztású parancsnokok Miskolcon 1919—1949 Miskolc katonaváros jellege a 19. század végén, a nagy vármegyei és városi laktanyaépítési program befejezésével alakult ki. A terület ekkor a kassai VI. hadtesthez tartozott. 1920 után, Kassa elvesztésével Miskolc katonai szerepe megváltozott­már amennyire a trianoni békediktátum korlátai ezt megengedték. Igazgatási szempontból először katonai körlet (kerület), majd vegyesdandár, végül had­testparancsnokság székhelye lett hetes sorszámmal. (Ezt hol arab, hol római számmal jelölték.) Bizonyos tekintélye is volt, mert amint Bárczy János önéletrajzi regényében írja, „Miskolc a főváros és Székesfehérvár után a legjobb helyőrségnek emlegetett város". A legfelsőbb katonai vezetés min­dig súlyt fektetett arra, hogy Miskolcon a legmagasabb beosztású parancs­nokok nagy gyakorlattal rendelkező, kitűnő minősítésű tisztek legyenek. A város katonai történetét bemutató összefoglalás nem lenne teljes, ha az itt következő felsorolásból nem emelnénk ki azokat, akik jelentős karriert futottak be, és azokat is, akik személyes kapcsolataik révén kötődtek Mis­kolchoz, de azokat is, akik tragikus sorsot értek meg. A felsorolt parancsnokokon és vezérkari főnökökön kívül szolgáltak itt még tábornoki rangú ezred-, dandár- és tüzér parancsnokok is. Voltak itt ala­csonyabb rangú vagy pályakezdő tisztek is, akik később fontos szerepet kap­tak a magyar hadtörténetben. Parancsnokok: A. /7. katonai körlet (1919-1924) Nemes Nagy Pál altbgy. 1919.08. 15.- 1921. 10.20. Ludwig György altbgy. 1921. 10.20.- 1924. 11.20. B. /7. vegyesdandár (1924-1939) vitéz Juhász László altbgy. 1924. 12. 03. - 1925. 06. 01. nagysárosi Lenz Albin altbgy. 1925. 05. 01. - 1930. 05. 01. v. dombóvári Révy Kálmán altbgy. 1928. 06. 14. - 1928. 11.01. Pokorny Hermann altbgy. 1930. 05. 01. - 1934. 05. 05. v. Sónyi (Solarcz) Hugó altbgy. 1934. 05. 01, - 1936. 09. 05. v. Littay (Lichteneckert) András altbgy.1936. 09. 05. - 1940. 03. 03. C. /VII. hadtest (1939-...) Szotyory-Nagy Gyula altbgy. 1940. 03. 03. - 1942. 04. 19. Horváth Sándor vőrgy. 1942. 04. 19. - 1942. 08. 01. Gyimesi (Gross) Ernő altbgy. 1942. 08. 01. - 1943. 08. 01.

Next

/
Oldalképek
Tartalom